Vágólapra másolva!
A Német Nagydíj első szabadedzése is rosszul indult számára, de hamar kijavították a szoftverhibát. A Massától mindössze 2 tizedet kapó tesztpilótanő tudja, hogy a versenyen való indulásig még nagyon hosszú az út.

Susie Wolff a Német Nagydíjon másodszor kapott lehetőséget arra, hogy vezesse Valtteri Bottas autóját a pénteki első szabadedzésen. A két héttel ezelőtti, silverstone-i próbálkozása motorhiba miatt egyetlen mért kör után véget ért, ezért a Williams tesztpilótanője nagyon boldog volt, hogy Hockenheimben teljesíteni tudta a kitűzött programját.

A 31 éves skót pilótanő edzése azonban ezúttal sem indult simán: az első köre után jelezte, hogy váltóhibája van, ezért vissza kellett térnie a bokszba. Ott kiderült, hogy nincs komolyabb baj - egy szoftverhiba miatt ragadt be a sebességváltója, és a gyors javítás után visszatérhetett a pályára. Végül 22 kört tett meg, és 1:20.769-es idővel a 22 fős mezőny 15. helyén végzett, bő 2 tizeddel lemaradva a másik Williamst vezető Felipe Massától.

Wolff szépen helytállt a Német Nagydíj szabadedzésén Forrás: AFP


„Már az is fantasztikus volt, hogy egy körnél többet tudtam teljesíteni” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a lelkes Wolff. „Az edzés elején kicsit aggódtam, amikor a probléma miatt vissza kellett térnem a bokszba, de egyből megnyugtattak azzal, hogy a hiba javítható. ’Hála istennek!’- gondoltam.”

„Az első etapban arra törekedtem, hogy egyre gyorsabb köröket fussak, a másodikban pedig az új gumikat kellett működésre bírnom. A harmadik etapomban aerodinamikai munkát végeztem” – magyarázta. Wolff. „Fantasztikus érzés volt. A csapat remekül felkészített a mai napra, nagyon hálás vagyok nekik. Nagyszerű érzés volt kint lenni a pályán, keményen hajtani, és végre teljesíteni egy rendes edzést.”

Noha Wolff korábban úgy nyilatkozott, hogy a versenyeken való részvétel a végső célja, tudja, hogy ettől még nagyon távol áll. „Remek lenne, ha a második szabadedzésen is visszaülhetnék az autóba, és teljesíthetném az egész versenyhétvégét. De tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz ebbe a pozícióba kerülni – egyszerre csak egy lépéssel szeretnék előrébb jutni” – mondta. „A mai nap egy fontos lépés volt, hiszen sikeresen teljesítettem egy szabadedzést. Most az a célom, hogy a következő lépést is magam mögött tudhassam, de elég nehéz dolgom van.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!