Társoldalunk:

Lauda: Vettel úgy hisztizett, mint egy riadt kisgyerek

2014.07.07. 15:17

A háromszoros világbajnok nem érti Vettel sirámait, Horner szerint viszont a Silverstone-ban tapasztalt probléma nem a versenyzőkben, sokkal inkább a szabályokban keresendő.

A Brit Nagydíj emlékezetes pillanata volt, amikor a bokszkiállások utolsó fordulóját követően egymásra talált Fernando Alonso és Sebastian Vettel. Alonso friss gumikon megelőzte a címvédőt, aki hiába tűnt gyorsabbnak, 14 körön át nem bírta visszaelőzni a Ferrarit. A csata hevében mindketten kifakadtak a másik szabálytalannak vélt manőverei miatt.

Niki Lauda, a jelenleg a Mercedes bajnoki küzdelmét segítő háromszoros világbajnok nem volt maradéktalanul elégedett a csatával. „Nem értem Vettelt és a siránkozását" – mondta a Bildnek. „Egy riadt kisgyerek viselkedik így. Pedig ez két bajnok méltó küzdelme volt, olyan, amilyet a közönség látni akar."

„Győzködöm Bernie Ecclestone-t, hogy a pilóták végre szabadabban versenyezhessenek, ne büntessék őket mindenféle apróságért. A jobb versenyzésért küzdök" – állítja az osztrák.

A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner úgy véli, a sportfelügyelők helyesen tették, hogy egyik versenyzőt sem büntették meg. „Mindketten a határon autóztak, az egyik tizenkilenc volt, a másik egy híján húsz" – nyilatkozta az Autosportnak. „Szerintem hiba lett volna megbüntetni őket. Fernando rendszeresen előnyt szerzett a 9-es és a 18-as kanyarban, amire Sebastian hamar felhívta a figyelmet, miközben mindent megtett, hogy meg tudja előzni."

„Ezt mi említettük Charlie-nak (Whiting, versenyigazgató), és biztos vagyok benne, hogy a Ferrari is ugyanígy tett Sebastiannal. Le a kalappal az FIA és a sportfelügyelők előtt, amiért engedték a pilótákat versenyezni."

Laudával ellentétben Horner szerint Alonso és Vettel viselkedéséért nem magukat a versenyzőket kell hibáztatni. „A probléma a pályaelhagyásra vonatkozó szabályokkal van" – vélte. „Mindketten profik, ezért természetes, hogy mindketten kiszúrják egymás hibáit."

A versenyt követően már egyik pilóta sem neheztelt az ellenfelére.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!