Társoldalunk:

Vettel egyszerűen lassú volt a zökkenőmentes időmérőn

2014.06.21. 18:56

A német az 5-ös és a 2-es kanyarban nem képes olyan tempóra, mint a csapattársa. Ricciardo úgy érzi, az 5. hely volt a maximum a spielbergi időmérőn, de a Red Bull bízik a jó versenytempóban.

A Red Bull versenyzői az Osztrák Nagydíj pénteki szabadedzései után még bizakodva nyilatkoztak: úgy érezték, a második gyakorlásra sokat javítottak az autójukon, szombaton pedig még jobb teljesítményre számítottak. Ehhez képest csalódással zárult az időmérő edzésük, hiszen csak egy 5. és egy 13. helyet tudtak összehozni. A jobb teljesítményt ezúttal is Daniel Ricciardo nyújtotta, aki úgy érzi, nem is érhetett volna el ennél előkelőbb eredményt.

„Egész hétvégén nagyon nehéz dolgunk volt, úgy éreztem, mindent ki kell hoznom az autómból, ha az első 5 hely valamelyikén szeretnék végezni. Ez sikerült is, de végig hátrányban voltunk a hétvége során” – magyarázta az ausztrál, aki a 4. helyen végző Fernando Alonso Ferrarijától is 2 tizedet kapott, a pole pozícióról pedig 7 tizeddel maradt le. „Azt hittük, hogy a második szektorban, a gyors kanyaroknál előnyhöz juthatunk, de a többiek is jó tempóra voltak képesek.”

„Gratulálok a többi csapatnak, nekik sikerült megfelelően beállítaniuk az autójukat erre a hétvégére” – ismerte el Ricciardo, aki nem igazán tudja megjósolni, hogy milyen eredményre számítson vasárnap. „Továbbra is keményen kell hajtanunk, talán a versenyen jobbak lehetünk. Ma viszont nem tudtunk volna az 5. helynél előrébb végezni.”

Ricciardo idén már hatodszor győzte le Vettelt az időmérőnForrás: AFP

A Q2-ben búcsúzó Sebastian Vettel elismerte, hogy a saját tempóján kívül nem tud mást okolni a gyenge eredményéért. A Q1-ben is lassabb volt Ricciardónál, és a második szakaszban is elmaradt tőle másfél tizeddel. „Nem volt különösebb problémám, egyszerűen nem voltam elég gyors” – mondta. „Lényegében két ugyanolyan kört futottam, nem tudtam javítani.”

„Daniel egész hétvégén gyorsabb volt nálam a 2-es és az 5-ös kanyarban. Meglátjuk, mire megyünk a versenyen. Holnap elvileg melegebb lesz, remélhetőleg sikerül majd előrelépnünk, és megelőzünk néhány autót” – bizakodott a német. „Az egyenesekben mutatott tempónk holnap is megnehezítheti a dolgunkat, de a kanyarokban talán előnyhöz juthatunk.”

Christian Horner egyetért Ricciardóval, a Red Bull szerinte sem tudott volna az 5. helynél előrébb végezni az időmérőn. „Sebastian pedig egy körön nehezen tudott jó tempót futni - nyilvánvalóan csalódottak vagyunk, amiért nem jutott be a Q3-ba” – mondta a csapatfőnök. „Biztató azonban, hogy a versenytempónk jobbnak tűnik, és remélhetőleg a hőmérséklet is emelkedni fog.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!