Vágólapra másolva!
A Red Bull szerződést hosszabbított a szakemberrel, aki ezentúl nem vesz részt az F1-es részleg napi szintű működésében, és tanácsadóként fogja segíteni a munkát. Egyúttal más projektekben is érdekelt lesz.

A Red Bull szerződést hosszabbított sikereinek egyik legfontosabb kulcsemberével, Adrian Newey-val, de az 55 éves szakember ezentúl nem vesz részt a Forma-1-es csapat napi szintű teendőiben. Az istálló közleménye szerint Newey elsősorban a vállalat más projektjeivel fog foglalkozni, és a versenycsapatot tanácsadóként és mentorként fogja segíteni a jövőben.

A Red Bull később, a nyár folyamán fog részletesen beszámolni a változásokról. Christian Horner, az F1-es csapat főnöke a Kanadai Nagydíj helyszínén kijelentette, hogy a váltással mindkét fél jól jár. "Nagyszerű, hogy megállapodtunk" - monda. "Izgalmas projektek vannak készülőben, melyeket be fogunk jelenteni, amint eljön az idejük."

"Úgy vélem, hogy Adrian eljutott arra a szintre, amikor szívesen vállalna más kihívásokat is. Kiváló hír a csapatnak és a Red Bullnak, hogy több évre megállapodtunk, és ez Adrian számára is izgalmas."

Adrian Newey marad a Red Bull kötelékében Forrás: AFP

Newey-t az elmúlt években a Ferrari és a Mercedes is megkörnyékezte, de az előző négy bajnokságot nyerő autót tervező szakember nem akart váltani. Azt ugyanakkor többször hangoztatta, hogy nem tetszik neki, hogy egyre több a technikai korlátozás a Forma-1-ben.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!