Vágólapra másolva!
88 éves korában, békésen érte a halál a Forma-1 történetének egyetlen versenyzőjét, aki a saját csapatával jutott fel a csúcsra.

88 évesen, Gold Coast-i otthonában elhunyt a Forma-1 háromszoros világbajnoka, az ausztrál Sir Jack Brabham, aki leginkább arról volt ismert, hogy a sport története során egyedüliként nyerte meg a címet saját csapatával.

Az apja lisztkereskedő volt Sydney-ben, őt magát azonban már korán annyira lenyűgözték a mechanikus szerkezetek, hogy gépészmérnöknek tanult, így nem versenyzőként ismerkedett meg az autósporttal, hanem először másoknak kezdett autókat építeni. Miután a pilótája, egy amerikai visszavonult, úgy döntött, ő is kipróbálja magát a volán mögött, és hamarosan elkezdett futamokat nyerni hazájában.

1951-ben találkozott azzal a Ron Tauranackal, egy fiatal mérnökkel, akivel azután évekre összefonódott a pályafutása. Az ausztrál hegyiversenyeken elért sikereit követően Brabham Angliába költözött, ahol a Coopernek kezdett dolgozni – eleinte nem kapott fizetést, viszont megengedték neki, hogy összerakja a saját autóját, amellyel aztán versenyezhetett. Az első nagydíjra már 1955-ben benevezett, de három évig inkább csak F2-es viadalokon állt rajthoz, a Forma-1-ben az 1958-as volt az első teljes szezonja.

Honfitársával, az F1-ből tavaly visszavonult Mark Webberrel Forrás: AFP/Torsten Blackwood

A nagy sikert a következő év hozta el számára: akkor aratta első nagydíjgyőzelmét Monacóban, majd Aintreeben a másodikat, és Tony Brooksot legyőzve világbajnok lett Cooperével. A következő idényben Bruce McLarent maga mögé utasítva megvédte címét. 1962-től már saját csapatával, a Brabhammel indult a versenyeken, kezdetben egy Lotusszal, majd az általa épített autókkal. 1966-ban így lett harmadszor világbajnok – ez azóta is egyedülálló eredménynek számít.

1970-ig tartó, 126 nagydíjat felölelő pályafutása során a társai körében is nagy tiszteletnek örvendő Sir Jack Brabham 13-szor szerezte meg a pole pozíciót, 14-szer állhatott fel a dobogó tetejére, és 12 alkalommal futotta meg a leggyorsabb kört, összesen 31 dobogós helyezést könyvelve el. 1979-ben lovaggá ütötték.

Brabham mindhárom fia autóversenyző lett, közülük David jutott a legmesszebbre, aki az 1990-es évek elején, a rossz emlékű Simtek istállóval – amelynek az apja résztulajdonosa volt – rövid ideig a Forma-1-ben is szerepelt. „Ez nagyon szomorú nap számunkra. Az édesapám 88 évesen, a saját otthonában ma reggel békésen eltávozott" – mondta Jackről. „Hihetetlen életet élt, többet ért el, mint amiről bárki valaha álmodhatott volna, és a maga után hagyott, hihetetlenül gazdag örökség révén továbbra is itt lesz velünk."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!