Vágólapra másolva!
A rajtbalesetben kiesett brazil nagyon mérgesen nyilatkozott, szerinte Kobajasi Melbourne-ben akkorát hibázott, mint Grosjean a 2012-es Belga Nagydíjon. A japán először azt hitte, ő hibázott, de kiderült, hogy a hátsó fékje romlott el.

Felipe Massa érthető módon nagyon csalódottan nyilatkozott az Ausztrál Nagydíj után, hiszen az ígéretes formát mutató Williamsszel egyetlen kört sem sikerült megtennie az idénynyitón. A brazil autójába Kamui Kobajasi rohant bele az első kanyarban, miután úgy tűnt, túl későn próbált fékezni, és blokkoltak a kerekei.

„Valaki nagyon keményen eltalált hátulról. Rendkívül csalódott vagyok, hiszen a rajtnál még minden rendben volt” – nyilatkozta Massa, aki szerint a 14. helyről induló Kobajasi túl agresszív volt a rajtnál. „Én óvatosan, nagyon biztonságosan haladtam az íven, de ha Kamui továbbra is ilyen rajtokkal próbálkozik, akkor mindig ugyanez fog történni.”

Így végződött Kobajasi versenye Forrás: AFP

Massa szerint Kobajasi hibája legalább olyan durva volt, mint a 2012-es Belga Nagydíjon komoly rajtbalesetet okozó Romain Grosjeané. Az abban az idényben rengeteg incidenst okozó franciát el is tiltották egy nagydíjtól, ezért Massa reméli, hogy Kobajasit is megbüntetik a sportfelügyelők. „Egy ilyen rajtnál nem lehet az 50 méteres táblánál fékezni. Szerintem az ő indulása is olyan volt, mint Grosjean őrült rajtja Spában” – mondta. „Remélem, súlyosan megbüntetik, mert ilyet nem szabad csinálni.”

Kobajasi a verseny alatt még magára vállalta a felelősséget, mert azt hitte, nem melegítette fel eléggé a második felvezető körben visszahűlt gumikat. "Az én hibám volt, nem melegítettem fel eléggé a gumikat, és amikor ráléptem a fékre, a kerekek azonnal blokkoltak" - mondta a Sky-nak. A sportfelügyelői vizsgálat során azonban kiderült, hogy nem ő volt a vétkes, mert valójában a Caterham hátsó fékjei adták fel a szolgálatot, ezért nem kapott büntetést a baleset okozásáért.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!