Vágólapra másolva!
A Lotustól a múlt héten váratlanul távozó csapatfőnök a várakozásoknak megfelelően Wokingban kötött ki. Egy rövidesen kinevezésre kerülő vezérigazgatónak jelent majd, Martin Whitmarsht viszont már biztosan leváltják.

A McLaren szerdán megerősítette, hogy leigazolta a Lotustól a múlt héten váratlanul távozó csapatfőnököt, Eric Boullier-t. A francia szakembert „versenyigazgatóvá" nevezték ki, ami azt jelenti, hogy a hierarchiában az istálló feletti hatalmat nemrég visszaszerző Ron Dennis alá rendelt, rövidesen kinevezésre kerülő vezérigazgatónak tartozik majd jelentési kötelezettséggel.

Valószínűleg ő fogja kézben tartani a McLaren mindennapos ügyeit a bokszutcai irányítóközpontban, azaz lényegében az eddigi csapatfőnök, Martin Whitmarsh helyét veszi át, akiről a közleményben nem esik szó, így már szinte biztos, hogy leváltják.

„Először is el kell mondanom, hogy megtiszteltetésnek és csodálatos lehetőségnek tartom ezt a kinevezést" – idézik Boullier-t. „A McLaren Racing személyzete és létesítményei a McLaren Technology Centre-ben mind világszínvonalúak, ezért nagyon izgatott vagyok, hogy egy ilyen kiemelkedő csapat tagja lehetek."

Boullier és James Allison, a Lotus korábbi technikai igazgatója, aki már a Ferrarinál dolgozik Forrás: Lotus

„Elkötelezett vagyok a mellett, hogy az új személyi struktúrában, a McLaren Racing többi magas beosztású vezetője és igazgatója oldalán aktív szerepet játsszak a sikerhez szükséges változások előidézésében."

Dennis ezek szerint a háttérben marad, de azt egyértelművé tette, hogy keményen kézben fogja tartani az irányítást. „Eric kinevezése fontos elem a McLaren Racing menedzsmentjének átszervezésében" – mondta. „Már az egész McLaren Group előtt, melynek része a McLaren Racing is, kifejtettem az általam követendőnek tartott értékeket, elveket és hozzáállást."

„Az a célom, hogy mostantól a McLaren Racing minden egyes tagja megértse a feladatait és a felelősségeit, és az említett értékekhez, elvekhez és hozzáálláshoz hűen összpontosítson a saját szakterületére."

A McLaren tavaly történetének egyik leggyengébb szezonját zárta, miután elkövette azt a hibát, hogy 2013-ra teljesen új autót tervezett, pedig 2012 végén már az övék volt a leggyorsabb.

Egyelőre nem tisztázott, hogy az említett vezérigazgatói posztra kit neveznek ki, de a feladatkörét átmenetileg az ügyvezető, Jonathan Neale tölti be.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!