Vágólapra másolva!
Túl sok az ismeretlen, ezért nem merik kijelenteni, hogy zsinórban ötödször is esélyesek lehetnek a vb-címre. Adrian Newey szerint az új, bonyolult turbómotorok jelentették a legnagyobb kihívást a mérnökök számára.

Kedden reggel, néhány perccel az elegáns Mercedes után bemutatkozott a Red Bull 2014-es autója is. A csapat jerezi garázsa elé egy rövid fotózás erejéig kitolt RB10-et letisztult formavilág jellemzi. „A motorok nagy kihívást jelentettek. Rendkívül bonyolult volt beépíteni az autóba az egész hajtásláncot" – magyarázta az elmúlt négy évben mindkét világbajnokságot megnyerő Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey.

„Kétségkívül ez a legnagyobb horderejű változás a motorok szempontjából, amióta az 1980-as évek végén eltűntek a turbók. Ezen a téren persze a Renault-é volt a főszerep, a mi dolgunk mindössze annyi volt, hogy a lehető legügyesebben installáljuk a motort."

A Red Bull eleje átmenet a McLaren-féle hangyászorr és a Ferrari/Mercedes-féle hagyományosabb kialakítású orr között. Newey szerint „egy mókás szabály" vezetett a sokat kritizált formatervekhez. „Szinte két külön orr képződött, az elején kilóg egy nyúlvány" – mondta. „Ez idétlen és suta. Egy ilyen orra a tulajdonosa is ritkán büszke." A Red Bullnak állítólag többféle orrkúpja is létezik, amelyet pályáról pályára cserélgethetnek.

A Red Bull formája letisztult - a galériához kattintson Forrás: Red Bull

A motorok szerepét emelte ki a csapatfőnök, Christian Horner is. Ő egyetért azokkal, akik szerint a szezon elején még nem fognak kialakulni a valódi erőviszonyok, ezért váratlan eredmények születhetnek majd.

„Szerintem kell hozzá néhány verseny, hogy leülepedjenek a dolgok, és mindenki rájöjjön, hogyan kell lemenedzselni egy nagydíjat. Emiatt csak négy-öt futam után kezdhet majd kirajzolódni valamilyen minta" – vélte. „Idén kulcstényező lesz a motor megbízhatósága. Valószínűleg az fog kikerülni győztesen a küzdelemből, akinek a legerősebb, legstrapabíróbb erőforrása van. Az idei előírások bizonyos értelemben megváltoztatták a játékszabályokat, de mi örülünk a kihívásnak."

Horner nem merészkedett odáig, hogy világbajnoki ambíciókat emlegessen, ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a Red Bull a szabálymódosítások ellenére is kirobbanó formában érzi magát. „Folytonosság jellemzett minket az elmúlt években, technikai téren is erősek vagyunk, és jó versenyzőink vannak, de semmit nem vehetünk készpénznek" – figyelmeztetett.

„A hangulat nagyszerű, hiszen az elmúlt négy évben a hullám tetején egyensúlyoztunk. Ez volt a legintenzívebb téli felkészülésünk eddig, a lehető legrövidebb idő alatt építettük meg az autót." Az RB10 állítólag a riválisoknál később, csak tíz nappal ezelőtt ment át a törésteszteken.

Vettel is óvatosságra int

Az immár négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, aki Mark Webber visszavonulása után új csapattársat kap Daniel Ricciardo személyében, szintén óvatosságra intett a Red Bull kilátásaival kapcsolatban. „Az előző években többé-kevésbé mindig tudtuk, hogy mire számíthatunk. Ezúttal nem így van, ezért nagyon nehéz megfogalmazni elvárásokat" – mutatott rá.

„A legfontosabb az lesz, hogy megértsük az autó működését és igényeit. Az ember mindig igyekszik a lehető legalaposabban felkészülni, csakhogy az ismeretlenre nehéz. Most kicsit többet kell találgatnunk."

„Bármi lehetséges, de már az is nagyszerű eredmény, hogy az utóbbi négy világbajnokságot megnyertük. Jó lenne folytatni ezt az ötödik évben is, ahogy Michael (Schumacher) tette, a kezdeti elvárásaink azonban nagyon szerények, mert fogalmunk sem lehet, mire számítsunk."

Vettel visszafogottan optimista - a galériához kattintson! Forrás: Red Bull

Vettel szerint eleinte elkerülhetetlenül sok lesz a botlás, amíg mindenki megtanulja, hogyan kell versenyezni a turbómotorokkal. „A szituációtól és attól függően, hogy hányadik helyen állunk, illetve ki ellen harcolunk, spórolni kell majd a benzinnel, és akár már körökkel korábban elő kell készíteni egy támadást" – vélte. „Mindenki el fog követni hibákat. A cél az lesz, hogy ne kövessük el kétszer ugyanazt."

A német ász idén még a világbajnokot illető 1-es rajtszámmal fog versenyezni, a későbbiekre viszont az 5-öst választotta. Elárulta, hogy miért. „Nagyon egyszerű: először az 5-össel nyertem meg az F1-es világbajnokságot" – mondta. „Ez a szám egyébként is nagyon sikeres volt, Nigel és Michael szintén győzelemre vitte. Ráadásul 2001-ben a gokartban is remek szezonom volt az 5-össel."

Az előszezon összes tesztnapjáról élőben tudósítunk.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!