Társoldalunk:

A legelegánsabb autót mutatta be a Mercedes

2014.01.28. 10:11

A 2014-es előszezon első tesztnapjának reggelén leleplezett W05 szép orrával és áramvonalas karosszériájával keltett feltűnést a bokszutcában. Néhány perccel később Lewis Hamilton gördült ki elsőként a pályára, megnyitva az új turbókorszakot

Kedden, a 2014-es előszezon első tesztnapjának rajtja előtt fél órával bemutatta új versenyautóját a Mercedes is. A W05 a Ferrariéhoz hasonló, de annál simább vonalú, nyúlvány nélküli elejével és áramvonalas karosszériájával üdítő látványt nyújt a hangyászorrú riválisok mellett.

„Sikerült tartanunk az ütemtervet és elérnünk a kitűzött céljainkat, de, ahogy mindig, majd csak akkor derül ki, hogy mit érünk vele, ha elkezdünk tesztelni a pályán is" – figyelmeztetett a tavalyi év végén leköszönő csapatfőnök, Ross Brawn feladatait részben megöröklő Paddy Lowe. „Az új autónk elegáns, de agresszív, a szépsége azonban nem csupán a külsőségekben mutatkozik meg."

„A belső műszaki kialakítása rendkívül innovatív és intelligens. A csapatunk méltán lehet büszke az eddig végzett munkájára, de senkinek nincsenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy még mennyi feladat vár ránk az első versenyig hátralévő hat hétben."

Lowe hozzátette, hogy az idén kezdődő turbókorszak „technikai téren és a versenyzés szempontjából is hihetetlenül izgalmas." A kétféle hibrid rendszerrel együtt az 1,6-literes V6-os turbómotorok teljesítménye hasonló lesz, mint a tavalyig használt 2,4-literes V8-as szívóké volt, de bő 30 százalékkal kevesebbet fogyasztanak. „Olyan technológiákat fejlesztettünk ki, amelyek nem csupán az autósportban, hanem az egész autóiparban újnak számítanak" – mutatott rá Lowe.

Elegáns autóval állt elő a Mercedes - a galériához kattintson!Forrás: Mercedes

„A hangsúly a jobb hatékonyságon van, valamint azon a tényen, hogy fejlett hibrid rendszereket fogunk használni, amelyek révén mindössze 100 kg benzinnel tudjuk teljesíteni a versenytávot. Ez fontos üzenetet küld arról, hogy a Forma-1 milyen technológiai újításokra képes."

A Mercedes GP tavaly modernkori történetének legjobb eredményét érte el, amikor csak a Red Bull mögött lemaradva második lett a konstruktőri összetettben, s bár az idén az új szabályoknak köszönhetően őket tartják a világbajnokság favoritjának, a csapat másik főnöke, Toto Wolff egyelőre nem fogalmazott meg ilyen merész célokat.

„Tudjuk, hogy a kaland még csak most kezdődik. Sűrű téli tesztidőszak és hosszú szezon vár ránk, melynek során a megbízhatóság éppolyan kritikus fontosságú lesz, mint a teljesítmény" – mondta Wolff. „A tavalyi második helyünk jóvoltából lendületben vagyunk. A célunk egyértelműen az lesz, hogy tovább építsük a csapatot, és szeretnénk minden egyes nagydíjhétvégén jól teljesíteni."

A Mercedes hajtott ki a pályára elsőként

Nico Rosberg egy forgatási nap keretében már múlt pénteken bejáratta a W05-öt, 40 km-t teljesítve vele Silverstone-ban. A jerezi teszten pedig Lewis Hamilton nyitotta meg a turbókorszakot, elsőként hajtva ki a pályára. A brit, aki a második évét tölti a Mercedesnél, úgy érzi, már teljesen beilleszkedett.

Az autó szerinte „fantasztikusan néz ki, agresszív, mégis tele van szép részletekkel. Nagyon kíváncsi vagyok, az új motorral milyen lesz vezetni, és milyen lesz a hangja a pilótafülkéből. Azt is várom, hogy kiderüljön, mennyire végeztünk szép munkát az ellenfeleinkhez képest. Valószínűleg még sohasem volt annyi ismeretlen egy szezonban a pályafutásom során, mint most."

Rosberg már múlt pénteken bejáratta a W05-öt - a galériához kattintson!Forrás: Mercedes

Hamilton elárulta, hogy a télen a könnyebb alkalmazkodás ürügyén még a hómobiljára is turbót szerelt. „Alig várom, hogy ismét a 44-es rajtszám legyen az autómon" – tette hozzá. „Ezzel kezdtem gokartozni, mert az édesapám rendszámán is szerepelt, és ezzel nyertem meg a brit bajnokságot, vagyis a családi számunk volt."

Rosberg is családi okokból választotta rajtszámát, a 6-ost. „A télen az édesapám írt egy levelet, amelyben az állt, hogy ezzel nyerte meg a világbajnokságot, de nem győzött meg. Aztán a jegyesem is azt mondta, hogy ez a szerencseszáma, és akkor már elgondolkodtam! Végül eszembe jutott, hogy 2002-ben én is ezzel lettem bajnok" – magyarázta Rosberg. „Amióta decemberben befejeződött a Pirelli tesztje, csak egy hónapot töltöttem az autótól távol, ami jó volt, mert így hamar vissza tudok rázódni a ritmusba."

Az előszezon összes tesztnapjáról élőben tudósítunk.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!