Már csak a Caterhamnél van hely. Úgy hírlik, ők a Kamui Kobajasi – Marcus Ericsson párossal fognak nekivágni a 2014-es idénynek. Íme a csapatok felállása a rajtszámokkal együtt.
A Forma-1 2014-es mezőnye mostanra csaknem teljesen összeállt, már csupán a sereghajtó Caterham két pilótaülése szabad. Ám ha hinni lehet az olasz Autosprint értesülésének, az sem sokáig, mert lényegében eldőlt, hogy Kamui Kobajasi és Marcus Ericsson lesz a befutó, ami azt jelenti, hogy a csapat tavalyhoz képest teljesen lecseréli a versenyzőpárosát.
A 27 éves Kobajasi 2009 és 2012 között, a Toyotát, majd a Saubert képviselve már szerepelt az F1-ben. Hatvan nagydíjával viszonylag rutinosnak számít, és a Caterhamnek többek között éppen ezért esett rá a választása: miután a 2013-as szezonban a két fiatallal, Charles Pickel és Giedo van der Gardéval a volánnál vereséget szenvedtek a Marussiától is, belátták, hogy szükségük van egy tapasztaltabb pilótára. Átmenetileg Heikki Kovalainen tűnt a favoritnak a szerep betöltésére, őt azonban Kobajasi kiütötte a nyeregből.

Kobajasi legjobb F1-es eredménye egyébként a 2012-es Japán Nagydíjon elért 3. helyezés volt. A tavalyi szezont a Ferrari GTE Pro-osztályú versenyzőjeként töltötte a hosszú távú világbajnokságban, a WEC-ben, ahol a saját kategóriájában 7. lett.
A 23 éves, svéd Marcus Ericsson 2010 óta a GP2-ben indul, váltakozó sikerrel: az összetettben tavaly volt a legsikeresebb, amikor 6. lett, a négy szezon alatt összesen három futamgyőzelmet aratott, és két pole pozíciót szerzett. Előzőleg, még 2009-ben, egyedüli külföldi indulóként megnyerte a japán F3-as bajnokságot. Ha a Caterham tényleg mellette dönt, abban minden bizonnyal közre fog játszani a szponzori háttere is.
A 2014-es mezőny
Red Bull
1 – Sebastian Vettel
3 – Daniel Ricciardo
Mercedes
6 – Nico Rosberg
44 – Lewis Hamilton
Ferrari
7 – Kimi Räikkönen
14 – Fernando Alonso
Lotus
8 – Romain Grosjean
13 – Pastor Maldonado
McLaren
20 – Kevin Magnussen
22 – Jenson Button
Force India
11 – Sergio Pérez
27 – Nico Hülkenberg
Sauber
21 – Esteban Gutiérrez
99 – Adrian Sutil
Toro Rosso
25 – Jean-Eric Vergne
26 – Danyiil Kvjat
Williams
19 – Felipe Massa
77 – Valtteri Bottas
Marussia
4 – Max Chilton
17 – Jules Bianchi
Caterham
Kamui Kobajasi (?)
Marcus Ericsson (?)
Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!