Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy a müncheni ügyészség felelősségre vonja a régóta gyűrűző vesztegetési ügy miatt. Eközben egy londoni ítéletre is vár.

A müncheni ügyészség úgy döntött, vádat emel Bernie Ecclestone ellen abban a vesztegetési ügyben, amely miatt Gerhard Gribkowskyt már 2012-ben nyolc és fél éves börtönbüntetésre ítélték, mert 2006-ban 45 millió dolláros kenőpénzt fogadott el a Forma-1 nagyurától.

Ecclestone állítólag így akarta elérni, hogy a Bayern LB vezető kockázatelemzőjeként dolgozó Gribkowsky az eladás előtt a valós árnál olcsóbbra értékelje a befektetési bank F1-ben szerzett részesedését. Ő azonban végig tagadta ezt, azt állítva, hogy Gribkowsky a családi cégén keresztül megzsarolta őt. A müncheni bíróságon várhatóan áprilisban fog elkezdődni a tárgyalása.

Ecclestone ellen már Londonban is folyt egy bírósági – polgári peres – eljárás, amelyben egy médiacég, a Constantin Medien a szerintük áron aluli eladás miatt elmaradt jutalékáért követel tőle kártérítést. Ebben a közvetve a Gribkowsky-félével is összefüggő ügyben hamarosan megszületik az ítélet, de legutóbb úgy hírlett, a vád gyenge lábakon állhat. Ugyanakkor a per folyamán kiderült, hogy Ecclestone - bár más okokból - több csapatfőnöknek is fizetett kenőpénzt.

Ecclestone Eddie Jordannek is fizethetett kenőpénzt Forrás: AFP/Eric Cabanis

Amennyiben Ecclestone-t Münchenben elítélik, az véget vethet a Forma-1 feletti uralmának. A sport jelenlegi tulajdonosa, a CVC korábban csak annyit közölt, hogy figyelemmel követik a bírósági eljárást, és majd később, a fejleményektől függően döntenek a 83 éves üzletember sorsáról.

Bár ő maga a Red Bull-főnök Christian Hornert megfelelő utódjának tartja, a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo decemberben azt mondta, egyetlen személy nem lesz képes pótolni Ecclestone-t. "Amíg Bernie itt van, tudja, mit csinál. Intelligens ember, még ha néha kicsit konzervatív is" - nyilatkozta. "De ő Bernie, és soha nem fogadnám el, hogy egyetlen emberrel helyettesítsük - akár Luca di Montezemolóval, akár bárki mással."

"Egy irányítói csoportot kell létrehoznunk, ahol lesz egy vezérigazgató, egy másik személy pedig a versenyzésért lesz felelős."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!