Társoldalunk:

Caterham: Manapság sokkal nehezebb pontot szerezni

2013.12.28. 15:38

Hiába változott meg a pontrendszer, Cyril Abiteboul szerint a megbízható és könnyebben vezethető autók miatt egy kisebb csapatnak manapság nehezebb pontszerző helyen célba érni, mint régebben.

A Caterham és a Marussia a negyedik Forma-1-es idényét teljesítette 2013-ban, de pontot még egyik csapatnak sem sikerült szereznie. A Forma-1-ben korábban nem volt példa rá, hogy egy istálló ennyi nagydíjrészvétel után pont nélkül álljon, pedig a pontrendszert az elmúlt tíz évben kétszer is megváltoztatták: 2003 előtt csak az első hat helyen célba érő versenyző kapott pontot, ezt a számot előbb nyolcra, majd 2010-ben tízre bővítették.

A Caterham főnöke, Cyril Abiteboul azonban úgy véli, a megváltozott rendszer ellenére manapság nehezebb pontot szerezni, mint korábban. Az autók ugyanis rendkívül megbízhatóvá váltak az elmúlt években, ezért a kisebb csapatok nem igazán reménykedhetnek abban, hogy sokan kiesnek előlük.

"Őrület, hogy milyen megbízhatóak lettek az autók" - nyilatkozta Abiteboul az Autosportnak. "Néhány évvel ezelőtt még előre tudni lehetett, hogy lesz néhány autó, amely műszaki probléma miatt nem fogja befejezni a futamot."

A Caterham idén az utolsó helyen végzett a csapatok közöttForrás: Caterham


A francia rámutatott, hogy a modern pályák és a könnyebben vezethető autók miatt manapság a versenyzői hibák is sokkal kevesebb kiesést eredményeznek. "A pilóták elhagyhatják a pályát, hiszen úgyis vissza tudnak térni. Ha az első kanyarban baleset történik, a széles pályán azt is ki tudják kerülni."

"Bár én nem vagyok versenyző, szerintem az autókat is könnyebb vezetni" - tette hozzá. "A pilóták mindig a határon tudnak autózni. Néha nagyon közel kerülnek egymáshoz, de akkor is kordában tudják tartani az autójukat, vagy pedig elhagyják a pályát, és visszatérnek."

Abiteboul szerint nem arról van szó, hogy az elmúlt tíz évben ennyivel jobbak lettek a versenyzők, a kevesebb hiba a pályáknak és az autóknak köszönhető. "A versenyzők már nem bűnhődnek, ha átlépik a határokat" - mondta. "Általában 22 versenyző kezdi meg a versenyeket, és majdnem 22-en érnek célba."

A csapatfőnök szerint a Caterhamnél versenyző Giedo van der Garde példája is jól bizonyítja, hogy az autó viselkedése mennyire befolyásolja a versenyzők teljesítményét. A holland az idény első felében sok hibát vétett, de miután új futóművet kapott, látványosan jobb teljesítményre volt képes.  "Láttuk, hogy mennyivel könnyebben vezethető lett az autónk, és Giedo ebből profitálhatott" - magyarázta. "Összességében is javult, de láthattuk, hogy néhány új elem bevezetése mennyit tud változtatni egy versenyző teljesítményén."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!