Vágólapra másolva!
Vettel új rekordot állított fel, amikor behúzta zsinórban 9., idei 13. győzelmét a Brazil Nagydíjon, amelyen az eső csak cicázott a mezőnnyel. Webber egy 2. hellyel és egy leggyorsabb körrel fordíthatott hátat az F1-nek, Alonso pedig feltornázta magát a dobogóra, de a Mercedes így is végleg megtartotta a konstruktőri 2. helyet.

Sebastian Vettel a pole pozícióból rajtolva a vártnál simábban állított fel új rekordot sorozatban aratott kilencedik győzelmével a Brazil Nagydíjon, amelyen az eső végig csak szemerkélt, így a hétvége során először mindenki a száraz gumikat használta. Mivel erre az időjárás miatt korábban nem volt lehetőség, az egész mezőny vakon, adatok nélkül vágott neki a távnak, de ez végül nem okozott különösebb felfordulást. Mark Webber egy dobogós hellyel és pályafutásának 19. leggyorsabb körével búcsúzott a Forma-1-től a V8-as szívómotorok utolsó versenyén, míg a Mercedes annak ellenére bebiztosította konstruktőri 2. helyét, hogy Fernando Alonso 3. lett a Ferrarival, Lewis Hamilton pedig áthajtásos büntetést kapott egy bizarr baleset okozása miatt, ezért csak a 9. helyen intették le.

Mivel az összes szabadedzésen és az időmérőn is esett az eső, a versenyen viszont száraz volt a pálya, mindenki szabadon választhatott gumikeveréket a rajthoz. Mindössze ketten, Jenson Button és Esteban Gutiérrez döntött úgy, hogy a kemény keverékű Pirelliken indul, ami a McLaren versenyzője számára végül ragyogó húzásnak bizonyult. Az információhiány dacára csak Nico Rosberg panaszkodott a hideg, csúszós aszfalton várható szemcsésedésre már az első körök után, a bokszstratégiákkal többnyire a normális kerékvágásban haladtak a csapatok.

Vettel a gyenge rajt után hamar visszavette a vezetést - a galériához kattintson! Forrás: AFP

Vettel a külső ívről ezúttal nem kapta el igazán jól a rajtot, ezért a célegyenes végi Senna-S-ben a 2. helyről startoló Rosberg mögé kellett besorolnia. De néhány kanyarral később visszavette tőle a vezetést, miközben pár méterrel hátrébb a szintén gyengén induló Alonso a másik Mercedest, Hamiltonét előzte meg. Vettel ezután az első kerékcseréjéig fokozatosan kiépítette szokásos, 10 másodperc körüli előnyét. Jó ideig úgy tűnt, a győzelmére semmi nem jelenthet veszélyt, amikor azonban Hamilton és Valtteri Bottas a 47. körben összeütközött, a Safety Car-tól tartó Red Bullnak hirtelen mindkét autóját egyszerre kellett kihívnia a bokszba, ahol eredetileg csak Webbert várták, így Vettel gumijai nem álltak készen.

A kaotikus jelenet ellenére a sorrend végül nem változott. „Valójában kifejezetten sajnálom, hogy ennek a szezonnak vége. Az autónk fenomenális volt, és versenyről versenyre jobb lett" – mondta a dobogón a négyszeres világbajnok, aki ismét helyben pörgéssel ünnepelt a bokszbejáratnál. „Az utolsó körök az eső miatt elég trükkösen alakultak, de borzasztóan büszke vagyok a csapatra. Nagy köszönettel tartozom nekik és a Renault-nak."

A sorban állással Webber vesztett többet: Alonso, akit korábban már lerázott, ismét ott találta magát a 2-es számú Red Bull sarkában, és néhány körön át szorongatta is. A kilencszeres nagydíjgyőztesként, 37 évesen visszavonuló ausztrálnak az első bokszkiállását is elrontották, akkor a balhátsó kerékkel kapcsolatos probléma miatt 2-3 másodpercet vesztett, és újra meg kellett előznie Alonsót. Mindez azonban végül nem befolyásolta az eredményét, és a levezető körben a sisakját és a maszkját menet közben levéve integethetett utoljára az F1 közönségének.

„Szép befejezés volt ez a pályafutásomhoz" – mondta Webber, akit Vettel a dobogón előzékenyen maga elé tessékelt az interjúk során. „Szeretnék köszönetet mondani Sebnek, Fernandónak, Lewisnak és az összes srácnak, akivel versenyezhettem az elmúlt években. Hálával tartozom azoknak is Ausztráliában, akik útközben segítettek – ők tudják, kikre gondolok." Webber ismét nem rajtolt jól, de aztán búcsúzóul bemutatott néhány emlékezetes előzést, amíg felkapaszkodott a 2. helyre. A Rosberg elleni manővere különösen szép volt.

Webber az F1-től, Alonso a 2013-as idénytől búcsúzott a dobogón - a galériához kattintson! Forrás: AFP

Alonso a Szingapúri Nagydíj óta először jutott fel a dobogóra, ahol így idén ő járt a második legtöbbször (kilencszer) Vettel után, eggyel megelőzve Webbert és Kimi Räikkönent. „Az eső nem érkezett meg, pedig esőben ütőképesebbek lehettünk volna" – vélte a vb 2. helyezettje. „Úgy tűnt, eleredhet, de ez végül nem történt meg, ami a mi szempontunkból nagy kár volt. Viszont legalább így is lendületesen, a dobogón fejeztük be az idényt."

A Ferraritól nyolc év után ezen a versenyen búcsúzó Felipe Massa az előkelő 4. helyen haladt, visszaverve Hamilton támadásait, amikor sokakat meglepő áthajtásos büntetést kapott, mert többször négy kerékkel átszelte a fehér vonalat a bokszbejáratnál. A brazil szokatlanul hevesen reagált az ítéletre, dühöngve a rádión. „Szerintem ez teljesen elfogadhatatlan volt az igazat megvallva" – panaszkodott még a leintés után is, bírálva a sportfelügyelők munkáját. „Nem csak én szeltem át azt a vonalat, mégis csak én kaptam miatta büntetést. Odafent azt hiszik, mindent jól csinálnak, állandóan helyes döntéseket hoznak, pedig sokszor nem."

Massa végül visszatornázta magát a 7. helyre, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a Ferrari ledolgozza a Mercedeshez képesti hátrányát a konstruktőri összetettben. Pedig Hamiltonnak, aki eleinte 4. volt, miután a gumiproblémákkal küszködő Rosberg félreállt előle, büntetésből szintén át kellett hajtania a bokszutcán, mert összeütközött Bottasszal. A Williams versenyzője a körhátrányát akarta visszavenni Hamiltontól, de úgy tűnt, a brit nem vette észre, hogy a másik autó már mellette van, és kihúzódott az ideális ívre a kanyar előtt. Bottas azonnal kiesett, míg Hamiltonnak csak a hátsó gumija szakadt ki, el tudott vánszorogni a bokszkig.

„Igen, ütközést okoztam egy sereghajtóval, aki vissza akarta venni a körhátrányát" – élcelődött. „Fogalmam sincs, mi történt, vissza kell néznem a felvételt, de le vagyok sújtva, hogy a csapat számára értékes pontokat dobáltam el. Akkor éppen közeledtem Fernandóhoz, úgyhogy legalább harcolhattam volna vele." Hamilton később feljött kilencediknek, míg Rosberg Jenson Buttont üldözve az 5. helyen ért célba.

Webber kétszer is kénytelen volt megelőzni Alonso Ferrariját - a galériához kattintson! Forrás: AFP

A McLareneknek sokkal jobb versenyük volt a vártnál. Button a 14. helyről indulva idei legjobb eredményét érte el, amikor 4. lett, Péreznek pedig a váltócseréje miatt még hátrébbról, a 19. helyről kellett rajtolnia, de felkapaszkodott hatodiknak. A csapat azonban idén így dobogó nélkül maradt. „Az első etap nagyszerű volt, élveztem" – mondta Button. „A kemény gumikon rajtoltam, amiről nem tudom, hogy helyes választás volt-e. Szerintem inkább a beállításokat és a keréknyomást találtuk el jól. A második és harmadik etap már nehezebb volt, mert Nico végig ott loholt a sarkamban."

Massa mögött már jócskán lemaradva az állítólag a Force Indiához tartó Nico Hülkenberget intették le, akinek sikerült Pérez előtt végeznie az összetettben, az utolsó pontot pedig Webber utódja, Daniel Ricciardo vágta zsebre a Toro Rossóval. A Force India, ahonnan a legfrissebb hírek szerint mindkét jelenlegi versenyzőnek távoznia kell, ezúttal nem tudta beverekedni magát az első tíz közé. A legrosszabb szájízzel mégis a Lotus zárhatta a 2013-as szezont, hiszen Romain Grosjean autójában már 3 körrel a rajt után, látványosan füstölve megadta magát a Renault motor, a Räikkönent helyettesítő Heikki Kovalainen pedig végig szenvedve, körhátrányban 14. lett.

A konstruktőri 10. helyen ezúttal a Marussia végzett, miután tavaly az utolsó percekben vesztették el a csatát a másik sereghajtóval, a Caterhammel szemben.

A versenyről élőben készült tudósításunkat itt olvashatják.