Vágólapra másolva!
Csapatfőnöke szerint ez, valamint Kimi Räikkönen távozásának bejelentése is jótékonyan hathatott a francia versenyző teljesítményére. Eric Boullier jelenleg a legjobb három-négy pilóta között tartja számon Grosjeant.

Az idény közepén szárnyakat kapott Romain Grosjean, aki az első nyolc versenyen csupán 26 pontig jutott, de a következő tíz futamon 106 egységet szerzett, és a Német Nagydíjtól az USA Nagydíjig csak Sebastian Vettel és Fernando Alonso volt eredményesebb nála. A legutóbbi időszakban különösen jól szerepelt - az előző öt versenyből négyet a dobogón fejezett be -, és csapatfőnöke szerint rászolgált arra, hogy a karrierje elején kapott negatív megítéléstől megszabadulva most már a legjobbak között tartsák számon.

"Mindig tudtuk, hogy Romain szupergyors, sőt, néha túlságosan is gyors az autójához" - mondta Eric Boullier az USA Nagydíj után. "Kezd pokoli jó versenyzővé válni. Úgy vélem, hogy jelenleg a legjobb három-négy közé lehet sorolni őt."

Romain Grosjeannak mostanában van oka az örömre Forrás: AFP

Boullier azt mondja, Grosjean fejlődése annak tulajdonítható, hogy fejben nagyon megerősödött. Szerinte ebben két tényező játszott szerepet: az egyik, hogy a francia néhány hónapja apa lett, a másik pedig az, hogy Kimi Räikkönen idény végi távozása miatt muszáj volt magasabb szintre lépnie, hogy megerősítse a helyét a Lotusnál.

"(Räikkönen) távozása, valamint az, hogy jól alakult a magánélete, rengeteg önbizalmat adott neki" - nyilatkozta Boullier. "Talán erre a lökésre volt szüksége a szárnyaláshoz."

"A családja kiteljesedett, ami segített neki, hogy újabb szintre emelkedjen az önbizalma, és ez a pályán elért eredményein is látszik."

Grosjean formájának javulásához ugyanakkor a szezon közben megváltoztatott gumik is hozzájárulhattak - Räikkönen például bevallotta, hogy az ő stílusának nem kedvezett a szerkezet átalakítása.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!