Vágólapra másolva!
Räikkönen helyére a hétszeres világbajnokot próbálták megszerezni, ő azonban nemet mondott az ajánlatukra. Kovalainennel viszont megegyeztek, így Austinban és Interlagosban ő fogja helyettesíteni honfitársát.

Kiderült, hogy a Lotus az utolsó két versenyen megpróbálta Michael Schumachert beültetni Kimi Räikkönen helyére, aki hátműtéte miatt kihagyja a szezon végét, a német azonban visszautasított az ajánlatukat. Ezt a Bildnek megerősítette a szóvivője, Sabine Kehm is. „Már korábban is elég sokan megkerestek minket" – mondta. „Michael még mindig elég fitt lenne a versenyzéshez, de már új életet kezdett. Szerintem nincs benne semmi különös, hogy érdeklődnek iránta."

„Sokan átértékelték (a visszatérését) Nico Rosberg Lewis Hamiltonhoz viszonyított teljesítménye miatt" – tette hozzá Kehm. „Michael ugyanolyan jól vezetett, mint Nico, aki pedig ugyanolyan jól vezet, mint Lewis."

Schumacher hároméves kihagyás után 2010-ben tért vissza a Forma-1-be, de új csapatánál, a Mercedesnél három szezon alatt mindössze egy dobogós helyre és egy pole pozícióra futotta az erejéből. A csapat azonban akkor még sokkal gyengébb volt, mint az idén, és Schumacher a tempó tekintetében nem maradt el Rosbergtől, különösen a versenyeken.

Schumacher ezúttal nem kért a visszatérésből Forrás: Mercedes

Bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg, az Autosport úgy tudja, a Lotus végül Heikki Kovalainennel állapodott meg, így Austinban és Interlagosban ő fogja helyettesíteni Räikkönent. Ezt azt jelenti, hogy a csapat tartalékpilótája, a tavalyi GP2-bajnok Davide Valsecchi – aki legutóbb júliusban, a silverstone-i teszten vezette az autójukat – ismét nem kap lehetőséget a bemutatkozásra.

Vele ellentétben Kovalainen már versenyzett az amerikai pályán. Mielőtt azonban leszerződtek vele, először jelenlegi alakulatával, a Caterhamet kellett meggyőzniük arról, hogy engedjék el. Ez azért nem volt könnyű, mert a két istálló a Lotus név használata kapcsán korábban heves jogvitába bonyolódott egymással.

A Lotus megkörnyékezte Nico Hülkenberget is, de ő Schumacherhez hasonlóan nemet mondott nekik, úgy döntve, hogy inkább a Sauberrel fejezi be az idényt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!