Társoldalunk:
Hírlevél

Kiss Pál Tamás uralta az AutoGP jerezi tesztjét

2013.10.30. 13:18

A magyar versenyző mindenkinél gyorsabb volt az AutoGP idei utolsó kollektív tesztjén, kedden délelőtt és délután is az élen végzett. A Virtuosi Racing UK jövőre is szívesen látná a csapatnál, de sok múlik a támogatókon.

A legígéretesebb magyar formaautó-versenyző, Kiss Pál Tamás a spanyolországi Jerezben töltötte az elmúlt két napot, ahol részt vett az AutoGP mezőnyének idei utolsó kollektív tesztjén. A 22 éves pilóta bravúrosan szerepelt a kétnapos gyakorláson: hétfőn csak délután ült autóba, de így is megfutotta a nap második legjobb – és a délutáni gyakorlás leggyorsabb - idejét, kedden pedig délelőtt és délután is ő végzett az eredménylista élén. Teljesítményének értékét növeli, hogy a Virtuosi Racing UK színeiben tudott a leggyorsabb lenni, pedig az istálló idén csak a 7. helyen végzett a kilenccsapatos bajnokságban.

„Nagyon örülök. Mindhárom edzést megnyertem, amin elindultam, úgyhogy úgy érzem, ennél többet nemigen tehettem volna” – nyilatkozta Kiss, aki hétfő délelőtt a kolumbiai versenyzőnőnek, Tatiana Calderonnak adott vezetési tanácsokat. „Viszonylag kevesebb kört mentem, mint a többiek, mivel próbáltam a megállapodásunk értelmében költséget spórolni a csapatnak, de azok a körök, amiket megtettem, úgy érzem, mind jól sikerült, minőségi körök voltak.”

Kiss Pál Tamás idén az AutoGP versenyein indultForrás: Kiss Pál Tamás

A korábban a GP3-ban és a Formula Renault 3.5-ben is szereplő Kiss idén az AutoGP futamain indult, és úgy végzett a bajnokság 5. helyén, hogy a többieknél néggyel kevesebb versenyen vett részt. Reméli, a jerezi teszten nyújtott teljesítménye hozzásegíti ahhoz, hogy jövőre egy ütőképes csapatnál versenyezhessen.

„A csapat nagyon elégedett volt velem. Tudták, hogy mit várnak tőlem, és látták, hogy egy megfelelően felkészített autóval ott tudok lenni stabilan az 1. helyen, és ezt én is elhiszem magamról” – nyilatkozta a Virtuosi Racing UK-ról. „Nagyon hálásak voltak ezért a jó eredményért, és a végén mondták is egyből, hogy lehetőség szerint mindenképp velem képzelik el a jövő évet, és az 1. helyért akarnak velem harcolni a bajnokságban. Úgy gondolom, hogy ebben a csapatban minden feltétel adott ehhez, csak az anyagiakon múlik minden.”

Kiss úgy érzi, idén minden tőle telhetőt megtett, ezért joggal reménykedhet abban, hogy talál támogatókat, akik újabb lehetőségekhez segíthetik. A magyar pilóta nemrég úgy nyilatkozott, hogy lehetőség szerint a GP3-ban vagy a Formula Renault 3.5-ben képzeli el a jövőjét, de valószínűleg egy AutoGP-s csapat ajánlatát is megfontolná.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!