Társoldalunk:

Hamilton Massa mögött tette tönkre a gumijait

2013.10.27. 17:00

A brazil mindkét Mercedes dolgát megnehezítette az Indiai Nagydíjon, de Rosbergnek egy jól ütemezett bokszkiállással sikerült megelőzne a Ferrarit. Hamilton elismeri, hogy gyenge versenyt futott.

Vegyes érzésekkel zárta az Indiai Nagydíj hétvégéjét a Mercedes, hiszen Nico Rosberg Sebastian Vettel mögött a második helyen tudott célba érni, Lewis Hamiltont viszont csak hatodikként intették le. A két Mercedes már a rajtnál hátrányba került, amikor az ötödik helyről rajtoló Felipe Massa megelőzte őket, és a verseny első felét a brazil mögött kellett tölteniük. Noha gyorsabbak voltak a Ferrarinál, megelőzniük nem sikerült, de Rosbergnek végül egy jól időzített kerékcserével sikerült átugornia a brazilt.

„A rajt után kicsit nehéz dolgunk volt, hiszen visszaestünk Massa mögé, aki egyértelműen lassabb volt” – magyarázta a futam után a német. „Az egyik körben megpróbáltam megelőzni őt, de visszaszerezte a helyét. A csapat azonban fantasztikus stratégiát talált ki, így végül sikerült elé kerülnünk.”

Rosberg úgy érzi, „tökéletesen” alakult a hétvégéje, hiszen arra törekedett, hogy a Red Bullok mögött a lehető legjobb helyen érjen célba, Mark Webber kiesése miatt pedig a vártnál előrébb is végzett. A Mercedes ráadásul megelőzte a Ferrarit a konstruktőri bajnokság második helyéért folyó harcban, most 4 ponttal állnak az olaszok előtt.

Rosberg örül, hogy Vettel után ő volt a legjobbForrás: AFP

„Elég magabiztos vagyok, szerintem a szezon végéig meg tudjuk tartani ezt a pozíciót a bajnokságban” – mondta Rosberg. „A csapat nagyszerű munkát végez, és az autónk is jónak tűnik. Ma is remek volt a tempóm, megtaláltuk az ideális beállításokat.”

Hamilton a futam feléig tartotta a lépést csapattársával, de neki a kerékcserék után sem sikerült Massa elé kerülnie, ettől kezdve pedig egyre nehezebbé vált a versenye. „Az autónk elég jó volt ezen a hétvégén, a futam viszont nagyon bosszantóan alakult” – mondta Hamilton. „Nagyon keményen próbálkoztam Felipe megelőzésével, de ez lehetetlennek bizonyult. Eközben sajnos az abroncsaimat is tönkretettem.”

„Elég gyenge versenyem volt, ez azonban nem tragédia, az ilyesmi megtörténik” – mondta a bajnokság 4. helyén álló Hamilton. „Ma nem volt szerencsénk, de még lesz néhány verseny idén, szóval bebizonyíthatjuk, hogy ennél többre vagyunk képesek.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!