Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton úgy véli, a spanyol még Sebastian Vettelnél is könnyebben nyerne világbajnoki címeket, ha a német autóját vezethetné. Niki Lauda szerint azonban Vettel az ideális autóversenyző.

Lewis Hamilton már a közelmúltban is többször utalt arra, hogy egykori csapattársát, Fernando Alonsót jobb versenyzőnek tartja Sebastian Vettelnél, mert szerinte a címvédő főként az autójának köszönheti a sikereit. Amikor a szemére vetették, hogy nem tiszteli eléggé a hamarosan négyszeres világbajnokká váló németet, a brit igyekezett tisztázni a nyilatkozatait, és „nagyszerű bajnoknak” nevezte ellenfelét.

Hamilton nem Vettelt tartja a legjobb versenyzőnek Forrás: AFP/Tom Gandolfini

A spanyol AS napilapnak adott interjújában azonban Hamilton ismét Alonsót méltatta. Bár abban nem biztos, hogy ő maga Vettelhez hasonló teljesítményt nyújtana egy Red Bull volánjánál, szerinte spanyol riválisa biztosan jobb munkát végezne a németnél. „Butaság lenne azt mondanom, hogy én jobb lennék nála” – mondta Vettelről. „Az viszont egyértelmű számomra, hogy ha Fernando vezetné azt az autót, akkor sokkal előrébb tartana, mint Vettel. Könnyebben aratná a győzelmeket.”

A Red Bull főtervezője, Adrian Newey egyszerűen az irigységnek tulajdonította a Vettelt támadó nyilatkozatokat, és a Mercedesnél – Hamilton csapatánál – dolgozó Niki Lauda is egyetértett abban, hogy a német versenyzésében nehéz hibát találni. „Ha Isten keverne egy koktélt, amelyben egy autóversenyző legjobb tulajdonságait ötvözné, az eredmény Sebastian Vettel lenne” – mondta az Auto Bildnek.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!