Társoldalunk:

Webber csak a három kiállásban bízhatott

2013.10.14. 14:14

Christian Horner szerint Mark Webberrel csak a háromkiállásos taktika volt járható út Japánban, mert két kerékcserével az ausztrál elfogyasztotta volna a gumijait a célig. Webber harcolhatott volna Sebastian Vettellel.

A Red Bull versenyzői eltérő módon teljesítették a Japán Nagydíjat, és szerezték meg az első két helyet: Sebastian Vettel kétszer, Mark Webber háromszor járt a bokszban. Az ausztrál versenyző, aki a táv elején csapattársa előtt haladt, furcsállta saját taktikáját, mert úgy érzi, ő is megoldhatta volna két kerékcserével a futamot.

"Kicsit meglepődtem, amikor három kiállásra váltottunk" - mondta. "Seb tovább tudott kint maradni, de így is lehetséges lett volna két kerékcserével teljesítenünk a futamot. Úgy éreztem, sikerült volna megtennem a tervezett köröket." Webber a plusz egy kiállás ellenére ugyan megelőzte a rajtnál eléje vágó Romain Grosjeant, viszont kikapott Vetteltől, akinek sikerült az első és a második etapját is megnyújtania.

Christian Horner leszögezte, hogy a Red Bull vezérkara szerint Webber rosszul járt volna, ha ragaszkodnak a két bokszkiállásos haditervhez. "A verseny előtt azt gondoltuk, határeset lesz így teljesíteni a futamot, de tiszta terepen valószínűleg sikerülhet" - nyilatkozta. Erre utal az is, hogy a verseny elején mindkét pilótának szóltak: kicsit maradjanak le az előtte haladótól, hogy az alulkormányzottsággal ne ártsanak a gumiknak. 

"Nálunk mindent az első etap döntött el" - folytatta Horner. "Mark elég komoly nyomás alá helyezte Grosjeant, ezzel gyorsan elhasználta és elfogyasztotta a gumijait addigra, amikor kiállt a bokszba."

"Túl rövid lett az első etapja ahhoz, hogy igazán működhessen a kétkiállásos stratégia, mert így lényegében elfogytak volna az abroncsai az utolsó etapban." Webber a harmadik kiállásánál megkapott gumikkal az utolsó előtti körben levadászta Grosjeant, de Vettelt már nem érhette utol. Horner megvédte a Red Bull döntéseit. "Úgy éreztük, Grosjean támadásához és megelőzéséhez ez volt a legjobb Markkal, míg Sebastiannal a másik verzió."

Mark Webber három bokszkiállással lett másodikForrás: AFP/Toru Yamanaka

A csapatfőnök elmondta, hogy a két pilóta megküzdhetett volna egymással. "A futam előtt beszéltünk róla, hogy a versenyzők szabadon versenyezhetnek egymással, és egy ponton úgy tűnt, Mark lett volna jobb helyzetben a gumikkal, neki lett volna nagyobb esélye a győzelemre - amennyiben Grosjean feltartotta volna Sebet" - közölte. "Seb azonban hamar végrehajtotta a manővert, és felépített egy kis előnyt, ami létfontosságú volt az ő szempontjából."

Webber ugyanakkor azt mondta, ő maga már lehetetlennek érezte utolérni Vettelt az utolsó etapban. A mezőny többsége két kerékcserével teljesítette a Japán Nagydíjat, Webberen kívül Nico Rosberg, Jenson Button és Jean-Eric Vergne követett alternatív stratégiát.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK