Társoldalunk:

Webbert meglepte, hogy háromszor kellett kiállnia

2013.10.13. 12:36

Az ausztrál nem igazán értette, hogy miért választottak neki más taktikát Japánban, mint Sebastian Vettelnek. A német Romain Grosjeant dicsérte a futam után.

Sebastian Vettel zsinórban ötödik győzelmét aratta a Japán Nagydíjon, és ezzel nagy esélye nyílt arra, hogy a következő futamon, Indiában bebiztosítsa sorozatban negyedik világbajnoki címét. A német sikere azonban sokáig nem tűnt egyértelműnek, hiszen a verseny elején csak a harmadik helyen autózott Romain Grosjean és Mark Webber mögött.

Vettel rajtja saját bevallása szerint is „borzalmasan” sikerült, utána viszont ismét nagyszerű versenyzéssel sikerült kiharcolnia a győzelmet. Ebben valószínűleg segítette, hogy a Red Bull eltérő taktikát alkalmazott a csapaton belül: Vettelt csak kétszer, Webber viszont háromszor hívták ki kerékcserére. Az ausztrálnak a futam végén lehetett volna esélye arra, hogy a frissebb gumijain utolérje a németet, de hiába volt gyorsabb, a közöttük lévő Grosjeant nehezen sikerült megelőznie.

Webber a futam után elárulta, nem biztos benne, hogy jó taktikát választottak neki. „Kicsit meglepődtem, amikor három kiállásra váltottunk” – ismerte el. „Vajon ez jó megoldás volt?”

„Seb kicsit tovább tudott kint maradni, de így is lehetséges lett volna két kerékcserével teljesítenünk a futamot. Úgy éreztem, sikerült volna teljesítenem a tervezett körszámot” – magyarázta. „Seb jó versenyt futott, a stratégiája pedig tökéletesen működött. A három kiállás sem tűnt nevetséges ötletnek, de nagyon kockázatos volt.”

Mark Webber nem tartotta őrültségnek a stratégiát, de meglepteForrás: AFP

Webber elismerte, hogy túl sok időt vesztegetett el Grosjean megelőzésével, de szerinte ellenkező esetben sem tudta volna legyőzni Vettelt. „Nem is gondoltam rá, hogy csatázhatok Sebbel, hiszen ez már akkor eldőlt, amikor nem sikerült eléggé kihasználnom a háromkiállásos taktika előnyeit” – mondta. „Azért persze reméltem, hogy Romaint kicsit hamarabb sikerül megelőznöm, hiszen tudtam, hogy a verseny vége felé már nehezebb dolga lesz a gumikkal.”

Vettel úgy érzi, a győzelemhez az is hozzásegítette, hogy a Lotus nem volt egyformán gyors mindkét gumikeverékkel. „Erősnek tűntek, de a kemény abroncsokon kicsit küszködtek. Ebből a szempontból mi jártunk jobban a versenytáv alatt, ami a Lotus ellen elég szokatlan” – magyarázta a német, akinek sikerült kímélnie az abroncsait. „Az etapok elején próbáltam tartani a távolságot, és csak utána kezdtem keményen hajtani. Nem vesztettük el a türelmünket, és minden etapban a lehető legtovább próbáltunk kint maradni.”

A címvédő – aki „elkerülhetetlennek” tartotta a Lewis Hamiltonnal történt koccanását – a futam után dicsérő szavakkal illette Grosjeant. „Szerintem nagyszerű napja volt, fantasztikusan vezetett” – mondta. „Tavaly hibázott néhányszor, de a legfontosabb, hogy ezekből az esetekből sikerült tanulnia. Folyamatosan javul, ezért nagyon tisztelem őt.”

Mivel Fernando Alonso csak a 4. helyen tudott célba érni, Vettel előnye 90 pontra nőtt a bajnokságban. Így óriási esélye van arra, hogy a következő versenyhétvégén, Indiában ünnepelje meg a negyedik címét – ehhez annyit kell tennie, hogy nem veszít 15 pontnál többet az utóbbi futamokon küszküdő Alonsóhoz képest. „Természetesen a bajnoki cím a legnagyobb célunk, de még mindig sok van hátra a szezonból – szerintem úgy szerezhetjük meg a legkönnyebben, ha megpróbálunk nem gondolni rá” – mondta a német, aki vélhetően nem akar extra nyomás alatt versenyezni Indiában.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK