Vágólapra másolva!
Mindkét versenyző elkövetett egy-egy olyan hibát, amelynek hosszabb távon is káros következményei voltak az első szuzukai edzésnapon. A Red Bull ismét előnyben van, de a Ferrari és a Mercedes látszólag közel egy szintet képvisel.

Aligha meglepő, hogy a Japán Nagydíjon is a Red Bull tűnik a legesélyesebbnek a győzelemre: a gyors kanyarjaival rendkívül hatékony aerodinamikát követelő szuzukai pályán jól fickándoztak az RB9-ek, és amellett, hogy Sebastian Vettel és Mark Webber végzett a tabella első két helyén, a hosszabb etapokon is ők tűntek a legerősebbnek.

A Red Bull ezúttal mindkét pilótájának egyforma menetrendet tűzött ki, először a lágyabb, azaz a közepes keménységű, majd a kemény Pirelliken kiküldve őket egy-egy hosszú etapra. A fehér csíkos abroncsokon Vettel eleinte körönként kb. két tizeddel volt jobb Webbernél, a 15 körös etap utolsó harmadában azonban mintha lassult volna csapattársához képest - az értékelés kicsit nehéz, ugyanis hol egyikük, hol másikuk forgalomba keveredett, és ettől ingadoztak a köridőik.

Az etapban a párharcot egyébként egy hajszállal Webber nyerte, ha a pilóták 2-2 kiugróan lassú körét nem számítjuk, az ausztrál átlaga pont egy tizeddel jobb volt a németénél (1:39.866/1:39.966). A kemény gumikon teljesített 12, illetve 13 körös menetben ellenben visszabillent a mérleg Vettel javára.

Ismét a Red Bull az esélyes Forrás: AFP

A Red Bull tagjai nem ülnek a babérjaikon. "Este javítanunk kell az autó teljesítményén, mivel az a teendőnk, hogy napról napra fejlődjünk. Az a feladatunk, hogy további tizedeket találjunk" - jelentette ki Webber, aki csapattársával egyetemben komoly ellenfelet lát a Mercedesben az időmérőn.

A címvédő alakulat teljesítményét Lewis Hamilton Mercedesével és Felipe Massa Ferrarijával lehet összevetni, mert az élbolyból ők ketten követtek valamennyire hasonló programot. Hamilton csak 10 kört tett meg a közepes gumikon, s bár nem tudni, hogy a Red Bullokhoz képest mennyi benzinnel körözött, látszólag nem vette fel a ritmust, mivel egyetlen alkalommal sem tudott 1:40 alá menni (Webbernek hétszer, Vettelnek hatszor, Massának egyszer sikerült ez). A korrigált (kiugróan lassú köridőket nem tartalmazó) átlagot tekintve Hamilton és Massa szinte azonosan végzett, 1:40.760, illetve 1:40.727 lett a mérlegük. Megjegyzendő viszont, hogy Massa 4-gyel több kört tett meg. Nem véletlen, hogy mérnöke arról tájékoztatta még vezetés közben, hogy hasonló időket fut azokhoz, akikkel a csapat közvetlenül versenyzik.

Néhány versenyző köridői a hosszú etapon a közepesen kemény gumikkal. Az X tengelyen a nem bokszba be/kivezető körök száma, az Y tengelyen a másodpercben mért köridők láthatók Forrás: Gerse József ([origo])

Ami a kemény gumis következő etapot illeti, ebben Massa volt jobb, de érdekes módon csupán hat mért kört tett meg a narancs csíkos Pirellikkel. Ennek köszönhetően konstans 1:39-es köröket jegyzett, s az átlaga így látszólag nagyjából egy szintre került a Red Bullokéval, Vettel és Webber azonban később értelemszerűen lassult, ahogy koptak a gumik. Ők amúgy is 1:38-akkal kezdték az etapjukat. Hamilton, aki a legtöbb kört nyomta le egyvégtében az élmezőnyből a kemény keveréken, nagyon megnyúzta az abroncsait, a végén már 1:42-1:43-ig esett vissza.

A britnek volt egy kockásra fékezett gumija is, csakúgy, mint csapattársának, Nico Rosbergnek. Rosberg ellentétes vonalon tudta le a délutáni edzést, a sprint után a kemény keverékre váltott, és a közepes keverékkel fejezte be a napot. Mivel a német versenyző könnyebb autóval körözve használta a jobban tapadó gumikat, érthető módon gyorsabb volt a Red Bulloknál.

Néhány versenyző köridői a hosszú etapon a kemény gumikkal. Az X tengelyen a nem bokszba be/kivezető körök száma, az Y tengelyen a másodpercben mért köridők láthatók Forrás: Gerse József ([origo])

Alonso napjába bekavart egy megpördülés, amely egyrészt azt eredményezte, hogy a spanyol nem tudott optimális körülmények között nekiveselkedni a sprintnek, és csak 10. lett a tabellán. A Ferrari pilótája utána megpróbálkozott még egy gyors körrel, de nem tudott javítani korábbi legjobb idején. A nagyobbik baj az volt, hogy a megforgástól tönkrement az a szett abroncsa, ezért kénytelen-kelletlen úgy kellett módosítani a további terveket, hogy egyetlen összefüggő etapot teljesítsen. Az alaposan ledarált kemény gumikon így végül gyengébb átlagot ért el riválisainál, bár az etapja elején gyorsabbnak bizonyult Rosbergnél néhány tizeddel. Kérdés, mennyire fogja visszavetni őt a kevesebb begyűjtött adat a lágyabb gumikkal.

Még nagyobb a gond a Lotusnál, pontosabban Kimi Räikkönennél, aki a hosszú etapos felkészülésnek szinte rögtön a legelején elásta a sóderágyba az autóját. "Nem sikerült annyi kört teljesítenem, amennyit szerettem volna, de ez nem jelentett nagy problémát" - nyilatkozta a finn, aki a szélirány változásától megváltozó balanszra fogta a megpördülését. Noha szerinte nem történt dráma, a Lotus szakembere, Alan Permane szerint "jelentős" időveszteséget könyvelt el a csapat, amely így péntek este csak a Romain Grosjean autójával gyűjtött adatokra támaszkodhat. A francia nem villogott különösebben, a kemény gumin teljesített 11 körös etapjában - talán a magasabb üzemanyagszint következtében - jellemzően 1:41 fölött körözött. A puhább keveréken csak egy nagyon rövid etapot ment, ám a Lotus így is úgy érezte, hogy ez a típus fekszik jobban az E21-nek.

Fernando Alonso megpördülése Forrás: AFP

A Saubertől a jelek alapján ezúttal nem várható kiugró eredmény, ellenben a McLaren kissé optimistább lehet: Jenson Button hasonló programot követett, mint Hamilton és Massa, és a köridőkben nem is maradt le tőlük sokkal.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!