Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel és Mark Webber is úgy érzi, hogy az időmérőn kemény ellenfél lesz a Mercedes. Webber elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy Paul di Resta többször is akadályozta őt, illetve Vettelt a Japán Nagydíj első edzésnapján.

A Red Bull párosa végzett az élen a Japán Nagydíj első edzésnapján, Sebastian Vettel 168 ezredmásodperccel előzte meg Mark Webbert. Hozzájuk a mercedeses Nico Rosberg férkőzött legközelebb, aki Vetteltől 262, Webbertől 94 ezreddel kapott ki.

A címvédő istállónál éppen ezért úgy vélik, hogy a szombati időmérőn ismét erős lesz a Mercedes, miután az előző versenyeken nem tudott reális eséllyel harcba szállni az első rajtkockáért. Vettel saját csapatától is javulást vár. "Tűrhető az autó balansza, de szerintem még javulhatunk" - mondta. "Az autó megfelelően működik, azonban biztosítanunk kell a helyes beállításokat."

Vettel megemlítette, hogy a Mercedes várhatóan ütőképes lesz, és Webber is így gondolja. "Egy körön szorosnak tűnik a helyzet a Mercedesszel és a Lotusszal, bár még nem néztem át alaposabban a köridőket" - közölte. "Este javítanunk kell az autó teljesítményén, mivel az a teendőnk, hogy napról napra fejlődjünk. Az a feladatunk, hogy további tizedeket találjunk." Hamilton több mint fél másodperces hátránnyal csak 6. lett pénteken, de ő elkövetett egy kisebb hibát a legjobb körében.

Mark Webber Szuzukában Forrás: AFP

Webber egyúttal kicsit kiakadt, miután Paul di Resta figyelmetlenül vezetett, és többször fél körökre feltartotta őt, illetve csapattársát, miután kijött a bokszból. "Ez kétszer történt meg Sebastiannal, és egyszer velem" - mondta Webber. "Nem tudom, hogy a csapat hibázott-e, vagy a mérnöke nem tájékoztatta, de biztos, hogy ennél jobban is csinálhatták volna."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!