Vágólapra másolva!
A gumiproblémákkal tűzdelt Koreai Nagydíj után Webber és Alonso is kifakadt. Az ausztrál úgy gondolja, a KERS-e gyulladt ki a Sutillal való ütközése után. 

A Pirellit nem érte sok panasz, mióta a Brit Nagydíj után biztonsági okokból változtattak az abroncsaik szerkezetén, Koreában azonban ismét össztűz alá kerültek. Fernando Alonso már az időmérő után kijelentette, hogy a gyorsan kopó szuperlágy gumikkal „még öt kilométert sem lehetne megtenni”, ha a versenyzők rendesen hajtanának, ezért a minőségük már súrolja az elfogadhatóság határát.

Alonso hangsúlyozta, hogy nem a Pirellit okolja a Ferrari gyenge formájáért, ettől függetlenül nem tartja megfelelőnek a jelenlegi abroncsokat. „Mindenki ugyanezeket a gumikat kapja meg, de biztos vagyok benne, hogy ha a rajttól kezdve teljes erőbedobással hajtanánk, akkor senki nem érne el öt kilométerig. A gumik nem könnyítik meg a dolgunkat, és nem tartom jónak, hogy a kör 95%-ában óvatosan kell vezetnünk” - mondta.

Webber beszólt a Pirellinek Forrás: Red Bull

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery szombat este visszaszólt Alonsónak, szerinte ugyanis a csapatok és a versenyzők dolga lenne, hogy megtanuljanak bánni a gumikkal. „Csak azt tudom neki javasolni, hogy kérdezze meg a leendő négyszeres világbajnokot (Sebastian Vettelt), hogyan kell kihozni a legtöbbet az abroncsokból” – mondta, de a futam előtt bocsánatot kért a spanyoltól.

Alonso szavait a verseny is alátámasztotta, a csapatok többsége a vártnál nagyobb gumikopással küzdött, Sergio Pérez jobb első kerekéről pedig látványos módon levált a futófelület. A spanyol a verseny után ismét felszólalt a gumigyártó ellen.

„Ezek a gumik egy kört sem bírnak ki, de ahogy tegnap is mondtam, nem ezen múlik a teljesítményünk. Mi nem tudtunk alkalmazkodni ezekhez a 2012-es abroncsokhoz. Rajtunk – a Ferarrin és a versenyzőkön - múlik, hogy javuljunk” – mondta. „De a gumitörmelékek akkor is beborítják a pályát, esőben le kell állítani a futamokat, most pedig Pérez abroncsa robbant fel… A minőséget tekintve a határon vannak ezek a gumik.”

Még keményebb szavakat használt a futam után Mark Webber, aki Pérez mögött haladt, amikor az incidens történt, és a törmelékeken áthajtva ő is defektet kapott. „A versenyzők nem túl fontosak számukra, csak azzal törődnek, amik mások akarnak” – nyilatkozta a Pirelliről. „A gumik nagyon gyorsan elhasználódnak, néha fel is robbannak. A Pirelli dolga lenne, hogy megoldja ezeket a problémákat.”

Webber szerint Pérez esetét azzal sem lehet magyarázni, hogy a mexikói a defekt előtt csúnyán elfékezte magát, ami nem tett jót a gumijainak. „A Pirelli majd azzal magyarázza a defektet, hogy Pérez blokkolta a kerekeit – de ez pont azért szokott megtörténni, mert már nem marad futófelület a gumikon.”

Az utóbbi időben rendkívül balszerencsés Webbernek később fel kellett adnia a Koreai Nagydíjat, amikor a hibázó Adrian Sutil nekicsúszott az autójának, és kiütötte őt a versenyből. A Red Bull az incidens kigyulladt. „Szerintem a KERS volt az, ami azonnal lángra kapott, mert nagyon magasan történt az ütközés” – mondta az ausztrál, aki nem szállt ki rögtön a nagy lángokkal égő autóból. „Megpróbáltam eloltani a tüzet – az autón belül is van egy tűzoltó készülék” – magyarázta. „Az overálom amúgy is megvédett.”

„Elég nagy tűz keletkezett, szóval szerencse, hogy a srácok nem voltak túl messze tőlem” – utalt Webber a sportbírókra, akiknek így is elég sok időbe tellett, mire kioltották a lángokat.

A Red Bull szerint ugyanakkor a tűz oka az volt, hogy az ütközés eltörte az olajcsöveket.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!