Társoldalunk:

McLaren: Kihívás, de teljesíthető az évi 22 verseny

2013.10.01. 17:12

Sam Michael szerint az istállók képesek lesznek alkalmazkodni a hosszabb versenynaptárhoz, logisztikailag és pénzügyileg sem jelent megoldhatatlan problémát a sűrű idény.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által múlt pénteken elfogadott előzetes versenynaptár szerint jövőre minden eddiginél több futamot rendeznek a Forma-1-ben, összesen 22 helyszínre látogat el a mezőny. Bár sokan megoldhatatlan problémának tartják, hogy a csapatok eddig is túlterhelt személyzetére még több munka háruljon, Sam Michael szerint az istállók képesek lesznek felnőni a kihíváshoz.

„Szerintem minden lehetséges – csupán alkalmazkodnunk kell ahhoz, amit elvárnak tőlünk” – nyilatkozta a McLaren sportigazgatója. Szerinte az sem jelent majd leküzdhetetlen akadályt, hogy a tervek szerint a Monacói, Amerikai és Kanadai Nagydíjat három egymást követő hétvégén rendeznék meg.

„Ha most képesek vagyunk egymás után két hétvégén is versenyezni, akkor logisztikai és teherszállítási szempontból a három hétvége is teljesíthető” – vélekedett. „A felszerelések mozgatása nem jelentene akadályt, bár azok – az emberekkel ellentétben – nem fáradnak el.”

Jövőre minden eddiginél sűrűbb idény vár a Forma-1-reForrás: AFP

Michael szerint a személyzet dolgát megkönnyítené, ha jövőre több csapattag utazna el a helyszínekre. „Jelenleg a versenycsapat tagjai közül is sokan részt vesznek az előkészületi munkákban és a garázsok felállításában” – mondta. „Ha három egymást követő hétvégén versenyzünk, érdemes lenne több embert odaküldenünk, akik még a versenycsapat érkezése előtt felállítanák a létesítményeket.”

Michael lehetségesnek tartja, hogy idővel minden egyes részterületre külön személyzetet kell majd kinevezni, de szerinte a 22 futamos idénnyel még nem tartanak itt. Elhanyagolhatónak tartja azt az összeget is, amellyel az istállók költségei a megnövelt létszámú személyzet miatt emelkednének. „Úgy gondolom, ha a McLarenen belül választanánk embereket – nem feltétlenül kell újakat szerződtetnünk -, akkor a több nagydíj miatt megnövekedett bevételekhez képest jelentéktelen lenne az erre fordított összeg.”

„Az F1 mindig a változásról szólt” – tette hozzá, bár hangsúlyozta, hogy továbbra is a csapattagok egészsége a legfontosabb szempont. „Számos példát tudnék felhozni az eddigi F1-es karrieremből, amikor azt gondoltuk, hogy valamit képtelenség megoldani – de végül mégis megoldottuk.”

„A Forma-1 arról szól, hogy olyasmit érünk el, ami normális esetben lehetetlen lenne. Ennél sokkal nagyobb kihívásokkal is megbirkóztunk már.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!