Vágólapra másolva!
A nézőknek a turbók miatt újra hozzá kell szokniuk, hogy a kedvencük bármikor kieshet – mármint kezdetben, mert aztán megint a jelenlegi szintre fog kerülni a megbízhatóság.

A Forma-1-es autók az utóbbi években rendkívül megbízhatóvá váltak, Alain Prost szerint azonban a közönségnek fel kell készülnie rá, hogy jövőre átmenetileg visszatérnek a korábbról jól ismert, műszaki hiba miatti kiesések. Az új turbómotorok ugyanis túl bonyolultak, semhogy a gyártók azonnal bombabiztossá tudják tenni őket.

„Annyit mondhatok, hogy biztosan lesznek gondok a megbízhatósággal, különösen kezdetben" – nyilatkozta az Autosportnak Prost, aki a Renault nagyköveteként is dolgozik. „Majd csak a téli teszteken fogjuk látni, hogy pontosan mennyi. Ezt egyelőre senki nem tudja."

A négyszeres világbajnok, aki maga is versenyzett az előző turbókorszakban, nem feltétlenül tartja rossznak, ha visszatérnek a műszaki hibák. „Ez bizonyos értelemben még jó is, mert ennek a technológiának az elején tartunk, akárcsak az előző turbók idején" – mondta. „El kell fogadnunk, hogy időnként lesznek gondok."

A Renault 2014-es turbómotorjának prototípusa Forrás: Renault

„A megbízhatóság mindig kérdéses. Nemcsak a motor és a turbó, hanem az elektromos berendezések, a kábelezés, a különféle alrendszerek miatt. Még ha minden jól is megy, a beépítés akkor is problematikus, és okozhat gondokat a hőmérséklet vagy a rázkódás is."

Prost szerint el kell fogadni, hogy az újítások átmenetileg mindig kockázatosak. „A közönség meg fogja érteni, hogy ez új technológia, ezért eleinte nem mindig megbízható, de majd lassan rájönnek, hogy a teljesítmény, a strapabíróság és a fogyasztás terén is vannak előnyei" – vélte. „Nagyon hasznos lesz az autóipar, különösen a három, esetleg (a Hondával együtt) négy közvetlenül érintett gyártó számára."

„Emlékszem, hogy az 1980-as években a Renault-nak nem volt túl jó híre, de az F1 sokat segített nekik."

Amikor a Renault 1977-ben először vetett be turbómotorokat, azok kezdetben rendszeresen tönkrementek, az 1980-as évek elejére azonban a technológia annyira sokat fejlődött, hogy a szívóknak esélyük sem volt ellenük.

Prost hozzátette, hogy a francia cég jól áll a 2014-es motorjával. „Mindenki rendkívül óvatos azzal kapcsolatban, amit tesz és amit mond, hiszen teljesen új fejlesztésekről van szó" – mutatott rá. „A teljesítményt többé-kevésbé ismerni fogjuk, aztán majd lassan megindul a további fejlődés."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!