Társoldalunk:

Mercedes: Vettel az összes versenyt megnyerheti

2013.09.24. 17:36

Toto Wolff szerint idén egyértelműen a Red Bull érdemli meg a világbajnoki címet, de ők is elégedettek lehetnek a teljesítményünkkel. Úgy érzi, óriásit léptek előre a 2012-es évhez képest.

A 2013-as szezon közepén úgy tűnt, a Mercedes lehet az a csapat, amely még harcba szállhat a Red Bull-lal a világbajnoki címért, de az utóbbi néhány versenyen egyértelművé vált, hogy le kell mondaniuk a végső sikerről. Míg a németek teljesítménye a legutóbbi futamokon visszaesett, Sebastian Vettel sorozatban három győzelemmel tett hatalmas lépést a negyedik világbajnoki címe felé. A múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon ráadásul idei legfölényesebb győzelmét aratta: úgy ért célba 32 másodperccel Fernando Alonso előtt, hogy a verseny első felében kiautózott előnyéről egy Safety Car-fázis miatt le kellett mondania.

A Mercedes ügyvezető igazgatója, Toto Wolff úgy véli, a Szingapúrban mutatott formája alapján az összes hátralévő futamnak a Red Bull az esélyese. „Két másodperccel gyorsabb köröket futott, mint amire szüksége volt” – nyilatkozta Vettel versenyéről. „Ha egyszer sem esnek ki, akkor az összes hátralévő versenyen besöpörhetik a győzelmet.”

Noha a verseny rajtjánál egy ideig úgy tűnt, a második helyről rajtoló Nico Rosberg átveheti a vezetést, Wolff szerint az sem változtatott volna a végeredményen, ha a német nem hibázik az első kanyarnál. „Sebastian akkor is elvert mondta minket” – ismerte el. „Ez az egyetlen dolog, amiben biztosak lehetünk: megérdemelt győzelem született. Elképesztő volt a teljesítményük.”

Toto Wolff a Red Bull sikereit szeretné lemásolniForrás: Mercedes

Wolff szerint a Red Bull az egyetlen csapat, amely idén megérdemli a világbajnoki címet, de hangsúlyozta, hogy a Mercedes sem lehet elégedetlen a teljesítménye miatt. A 2013-as idényt eredetileg is csak átmeneti évnek szánták, 2014-től számítottak arra, hogy a bajnoki címért harcolhatnak. „Néha csalódottak voltunk amiatt, hogy csak a harmadik és a negyedik helyen sikerült célba érnünk, mint például Spában” – magyarázta. „De amikor visszatértem a hotelbe, azt kérdeztem magamtól: ’Normális vagyok?’”

„Óriási előrelépést tettünk ebben az idényben, erre büszkék lehetünk” – mondta Wolff arra utalva, hogy a Mercedes a tavalyi szezon utolsó hat futamán mindössze hat pontot tudott szerezni. „Természetesen azért vagyunk itt, hogy egy nap megnyerjük a világbajnokságot. Ezért jó, hogy idén magasabbra tettük a mércét, de a túlzott elvárások is veszélyt rejtenek magukban – így sokkal nehezebb olyan eredményt elérnünk, amellyel elégedettek lehetünk.”

Az igazgató hozzátette: a Mercedes célja az, hogy a jövőben a Red Bulléhoz hasonló uralmat építsen ki a Forma-1-ben. Ennek érdekében most azt próbálják megfejteni, mitől emelkednek ki az osztrákok évek óta a mezőnyből.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK