Vágólapra másolva!
Vettel körönként 2 másodpercet verve a mezőnyre simán nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat, amely a végén kelt igazán életre. Webber és a Mercedesek a frissebb gumikkal átgázoltak a mezőnyön, de a dobogóra a Safety Car mögötti kerékcsere jóvoltából Alonso és Räikkönen állhatott fel.

Sebastian Vettel vasárnap zsinórban harmadik győzelmét aratta, a Forma-1-es szezon egyetlen éjszakai versenyének számító Szingapúri Nagydíjon óriási fölénnyel iskolázva le a mezőnyt. Fernando Alonso és Kimi Räikkönen az ügyes bokszstratégiának hála felkapaszkodott ugyan a dobogóra, ám nem tehetett semmit csúsztatott utolsó kerékcserével is fél percet rájuk verő Vettel ellen, aki immár 60 pontra növelte az előnyét.

Vettel sikere csak a villanyfényes futam legelején forgott veszélyben. „A rajt elég hajmeresztő volt" – ismerte el. „Nico (Rosberg) jobban indult, mint én, de szerencsére túl mélyen fékezett be az első kanyarba, ezért vissza tudtam szerezni tőle a helyemet, ami nagyon fontos volt. Az autóm hihetetlenül ment, igazi élvezet volt vezetni ezen az őrült pályán." A Red Bull ásza, aki 33. győzelmével megelőzte Alonsót az örökranglistán, körönként gyakran bő 2 másodpercet vert a többiekre, s a Safety Car-fázist követően simán kiépítette a bokszkiálláshoz szükséges előnyt az üldözőivel szemben.

Vettelt csak a rajtnál lehetett volna megfogni - a galériához kattintson! Forrás: AFP

A Red Bullnak csak Mark Webber okozott izzasztó perceket. Az ausztrál a 40. körben kereket cserélve a 13. helyről volt kénytelen folytatni a küzdelmet, s bár a verseny legizgalmasabb szála az volt, ahogy a két Mercedesszel a sarkában, a frissebb gumik tapadását kihasználva átverekedte magát a mezőnyön, a története a legutolsó körben tragikus véget ért: már a 4. helyen haladt, amikor a hűtővíz nyomásának csökkenése miatt elromlott a motorja.

Mielőtt Daniel Ricciardo kicsúszása miatt a 25. körben beküldték a Safety Cart, Rosberg állt a 2., Webber pedig a 3. helyen. Ők azonban Lewis Hamiltonhoz hasonlóan nem ragadták meg az alkalmat, hogy sort kerítsenek a második kerékcseréjükre, miközben Alonso, Romain Grosjean, Paul di Resta, Jenson Button, Räikkönen és Sergio Pérez gyorsan kiállt a bokszba. Végül ez döntötte el a harcot, mert ők a célig kihúzták az ekkor kapott gumikkal, ami Alonsónak és Räikkönennek bejött.

„Tudtuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak, ezért muszáj volt megpróbálnunk valamilyen más stratégiát. Ez végül bevált" – mondta Alonso. „Amilyen helyzetben vagyunk a világbajnokságban, nincs vesztenivalónk. Keményen nyomtuk a gázt, az autónk remekül ment, és a közönség is tuningolt minket."

Míg Vettel az élen elhúzott, Alonso és Räikkönen az új gumikkal simán Rosberg és Webber nyomában tudott maradni az újraindítás után, ezért garantálható volt, hogy a Mercedes és a Red Bull a középmezőnybe fognak visszatérni, ha másodszor is kiállnak kerekekért. Ez így is történt. Webber egy elévágással megelőzte Rosberget, majd ők ketten elkezdték előzgetni azokat, akik a Safety Car-fázis alatt jártak a bokszban, ezért a gumijaik a verseny végén nem bírták a strapát. Hamarosan Hamilton és Massa is csatlakozott hozzájuk, s ez a kvartett sorban hagyta le Gutiérrezt, Hülkenberget, Pérezt illetve Buttont.

Vettel magányos győzelmet aratott, senki nem ért a nyomába Forrás: Red Bull

Webber kiesésével Rosberget végül a 4. helyen intették le. Ahhoz képest, hogy eleinte még 2. volt, és Vettelt leszámítva mindenkinél jobb tempót diktált, ez nem jelentett sikerélményt a Mercedes számára. „A Safety Car számunkra pont a legrosszabb pillanatban jelent meg" – ismerte el a csapatfőnök, Ross Brawn. „Úgy éreztük, ahhoz még túl korán van, hogy a táv maradékát egyetlen szett gumival teljesíteni tudjuk. Necces lett volna, és a végén láttuk, hogy mások számára valóban annak is bizonyult."

Leginkább a két McLaren vált az élettartamuk végére érő gumik áldozatává: Button 8 körrel a leintés előtt még harmadik volt, amivel megszerezhette volna a patinás istálló idei első dobogós helyezését, de tapadás híján először Räikkönen, majd Webber, Rosberg, Hamilton és Massa is faképnél hagyta. Hasonlóan járt pórul Pérez is.

Räikkönennek az időmérőn még a részvétele is kétséges volt a hátfájása miatt, amely egy 2001-ben történt tesztbaleset utóhatása, ám a versenyen ismét fantasztikusan vezetett. A rajtnál ugyan maradt a nem túl előkelő 13. helyen, de ő cserélt kereket elsőként - már a 10. körben -, így neki épp a legjobbkor jött a Safety Car. Button mögé beragadva túl sok időt vesztett ahhoz, hogy a végén támadhassa Alonsót, ám már az is bravúros teljesítmény volt tőle, hogy feljutott a dobogóra. „Szerencsére nem volt vészes, most viszont nem az igazi. Mindegy, lesz rá két hetünk, hogy rendbe hozzuk" – felelte, amikor a hátáról kérdezték. „Szerintem a tempóm rendben volt, sokat tudtam előzni, ezért végig fenntartottam a nyomást. Aztán elhúztam (Buttontól), és szerencsére már senki nem ért utol."

Alonso ismét behozta a 2. helyre a Ferrarit, de a hátránya már 60 pontra nőtt Forrás: AFP

Nem járt ilyen jól a másik Lotust vezető Grosjean, aki pedig jóval Räikkönen előtt, az 5. helyen haladt, amikor a 34. körben kiderült, hogy gond van a motorja szelepműködtető pneumatikájával. Egy 40 másodperces kiállás során még feltöltötték a rendszert sűrített levegővel, de röviddel később rosszabbra fordult a helyzet, ezért végleg fel kellett adnia a küzdelmet.

Az utolsó két pontszerző helyen Hülkenberget és Adrian Sutilt intették le. A Sauber német versenyzője jól rajtolt, és Alonsóékhoz hasonlóan csak kétszer cserélt kereket, de a végén bölcsen úgy döntött, elengedi a Webber által vezetett vonatot, hogy védekezés közben ne gyötörje szét a már amúgy is agyonhasznált gumijait. Valószínűleg ennek köszönhette, hogy a hajrában a szuperlágy gumikkal rohamozó Sutil előtt ért célba az év leghosszabb, több mint kétórás versenyén.

A vesrenyről élőben készült tudósításunkat itt olvashatják.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!