Vágólapra másolva!
2014-ben a jelenleg használt benzinmennyiség kétharmadából kell majd eljutni a célig. A Shell projektjének vezetője szerint ez komoly kihívás elé állítja a csapatokat. Ian Albistonnal a Hungaroringen beszélgettünk.

Feszültséggel vegyített izgalom - nagyjából így lehetne jellemezni a Forma-1-es szakemberek érzéseit a 2014-es szezonról. Mint köztudott, jövőre visszatérnek a turbómotorok, melyek a két évtizede használt szívókat váltják, s ahogy közeledünk az új korszakhoz, a projektek résztvevői egyre többet beszélnek a változás nehézségeiről és bizonytalanságairól.

A változás az autó összes részét érinti. Lényegében nincs olyan mérnök, akinek ne kellene alapvető újdonságokkal számolnia a munkája során - a hajtáslánccal foglalkozó részleg tagjainak értelemszerűen az alapoktól újra kell tervezniük az erőátvitelt, és az sem meglepő, hogy a módosított belső elrendezés miatt az autók aerodinamikája is megváltozik.

Talán kevesebb figyelmet kapott az a szabályváltozás, amelynek értelmében 2014-től az autók legfeljebb 100 kg üzemanyag felhasználásával teljesíthetik majd a futamot, és a benzin átfolyási sebessége is szabályozva lesz. Az Origo GPhírek a Magyar Nagydíj hétvégéjén készített interjút a Shell Forma-1-es programjának menedzserével, Ian Albistonnal, aki úgy érzi, hogy ez a változás komoly fejtörést fog okozni a csapatoknak. Szerinte emiatt még a mostaninál is bonyolultabb stratégiai játszmára kell számítani.

"A legnagyobb kihívás az, hogy a rendelkezésre álló 100 kg üzemanyagot optimálisan használjuk fel. A végcél ugyanaz lesz, mint most, vagyis, hogy egyetlen kg benzinnel érjen célba az autó" - közölte Albiston.

"A kérdés az, hogy miképp gazdálkodunk az energiával. Sok plusz kilowattot ad majd a motor meg az energiavisszanyerő rendszer, ezeket kell beosztani egy 320 kilométer hosszú versenyen. Az A tervvel kezdi meg mindenki a futamot, de lehet, hogy bejön a Safety Car, ezért szükség lesz B és C tervre is" - részletezte. "Lehet, hogy valamikor lesz egy nagyon kaotikus verseny is, és akkor már a Z tervre kell váltani."

Jövőre még nagyobb lehet a taktikai harc Forrás: Ferrari

"Lázas taktikázás lesz, még annál is lázasabb, mint most. Jövőre nagyon sok változóval kell majd számolni. Gyanítom, hogy fognak adódni nehézségek."

Jelenleg körülbelül 150-160 kg benzinre van szükség a 305 km-es versenytáv teljesítéséhez, tehát jövőre nagyjából harmadával lesz kevesebb a felhasználható mennyiség. A hibrid rendszer ugyanakkor izmosabb lesz: az új ERS egy körben 161 lóerős teljesítménytöbbletet ad majd 33,3 másodpercig, vagyis dupla annyi extra lóerőt nyújt ötször hosszabb ideig, mint a jelenlegi KERS.

"Nem akarom, hogy mások kifogyjanak a benzinből, mert tiszta versenyben akarunk nyerni, úgy, hogy gyorsabbak vagyunk a többieknél, nem úgy, hogy valakinek balszerencséje van, vagy elszámol valamit" - mondta Albiston.

Fernando Alonso belekóstolt a Shell munkájába a Német Nagydíj hétvégéjén Forrás: Ferrari

Kérdésünkre, hogy előfordulhat-e az, amire az 1980-as évek turbókorszakában gyakran volt példa, hogy valamelyik autóból kifogy a benzin, azt felelte, hogy valószínűleg nem, mert azóta sokat fejlődött a technika. Viszont megemlítette, hogy felesleges benzinégetéssel jár, ha kipörög az autók kereke - márpedig a szimulációk alapján a turbók nagy nyomatéka miatt több csapat panaszkodott erre a jelenségre még negyedik és ötödik sebességfokozatban is.

Albiston a Shell termékfejlesztéséről azt mondta, hogy a turbókorszak kapcsán 2010-ben tartották az első megbeszélést, és 2011-ben készítették el az első üzemanyagmintákat, amikor a Ferrari motorja még csak tervekben létezett. A benzinre vonatkozó előírások egyébként változatlanok maradnak 2014-re. A Shell több egyetem kutatóival együtt dolgozva készül az új feladatra.

A Forma-1-es projekt vezetője az első tesztekről azt mondta, az a néhány hét "mindenkinek feszült időszak lesz", az üzemanyagot és kenőanyagot gyártó vállalatoknak pedig különösen - a Shell ugyanis már az első teszt előtt, januárban elindítja Ausztráliába a termékeit, ha ott lesz a szezonnyitó. Pont emiatt nagyon nem örülnének annak, ha váratlan problémák adódnának a teszteken.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!