Vágólapra másolva!
Eddigi technikai igazgatójuk a Williamshez szerződött, de a csapatnál arra számítanak, hogy a hiányának csak minimális hatása lesz. 

Pat Symonds nemrég átigazolt a Marussiától a Williamshez, de előző munkaadójánál nem bánkódnak nagyon a tapasztalt szakember elvesztése miatt. "Ennek a hatása csak minimális, méghozzá a felépítésünk miatt" - nyilatkozta a Marussia elnöke, Graeme Lowdon az Autosportnak. "Lehet vitázni arról, hogy ez érinti-e a 2015-ös autót, de van időnk rá, hogy addig minden rendezzünk."

"A lényeg, hogy Pat egy nagyon jó felépítésű technikai szervezetet hagyott nekünk, ráadásul mindig voltak nálunk kiváló és tehetséges szakemberek" - tette hozzá. "Az idei autóval nagyot léptünk előre a tavalyihoz képest, és ugyanaz a személyzet készítette, mint amelyik a 2014-es modellen is dolgozik."

Új műszaki vezért keres a Marussia Forrás: Marussia

Symonds Mike Coughlant váltja a technikai igazgatói poszton Williamsnél. Hogy az ő helyére ki kerül, kérdés, ugyanis a Marussia vezetősége még mérlegeli a lehetőségeket. Lowdon minden jót kívánt Symondsnak.

"Biztos vagyok benne, hogy sok csapat érdeklődött Pat iránt, aki végül a Williamsnél kapott lehetőséget. Úgy látszik, ez vonzó számára, és a legjobbakat kívánjuk neki" - mondta az elnök.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!