Vágólapra másolva!
Vijay Mallya szerint az elavult szélcsatorna visszafogja őket, ezért célszerű lenne egy újat építeniük. A bökkenő az lehet, ha a szabályok korlátozni fogják a szélcsatorna használatát.

Vijay Mallya csapatfőnök kijelentette, hogy a Force India fejlődését lassítja, hogy egy olyan szélcsatornát használ, amelyet még a 2008-ban alakult istálló jogelődje, a Jordan épített. "Ez a szélcsatorna még Eddie Jordan idejéből származik" - mondta Mallya az Autosportnak, "Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen (elavult) berendezéssel ilyen teljesítményt érünk el a pályán."

"A tervezőrészleg és a műszaki stáb pompásan dolgozik, de meg kell adnom nekik az eszközöket az utolsó lépés megtételéhez, amely a nagy csapatokat elválasztja a kisebbektől."

A létesítmény Brackley-ban található, benne egy 50 százalékos méretarányú modellel dolgoznak a mérnökök. A csapat szívesen bővítene 60 százalékra, de Mallya úgy látja, hogy ez nem érné meg, ha a költségcsökkentés jegyében az FIA a szabályokkal tovább korlátozná a szélcsatorna használatát.

"Tudjuk, hogy végre kell hajtanunk néhány beruházást, főleg az aerodinamikai részlegnél, de várnunk kell a szabályok tisztázására" - közölte. "Amennyiben a szélcsatornában tölthető időt korlátozni fogják, nincs értelme egy vadonatúj létesítmény elkészítésének, és úgy növelni a kapacitást, hogy azt nem tudjuk kihasználni."

"Úgy vélem, hogy (a fejlesztéssel) jelentősen javulna a csapat teljesítménye, mivel jelenleg hátrányban vagyunk (a szélcsatornát illetően)." Úgy gondolja, hogy ha korlátozni fogják a használati lehetőségeket, előfordulhat, hogy a Force India egy másik csapattal közösen fog használni egy szélcsatornát.

Új szélcsatorna kellene a Force Indiának Forrás: Force India

Az istálló fennállása legjobb eredményét érhetné el, ha megtartaná az ötödik helyet a konstruktőri bajnokságban - ez azonban nem ígérkezik könnyűnek, mert a fellendülőben lévő McLaren 2 pontra megközelítette őket. Mallya csak reménykedni tud benne, hogy előttük maradnak.

"Silverstone után 22 ponttal előztük meg a McLarent, és mindenki ugyanezt kérdezte tőlem (hogy előttük maradunk-e). Azt mondtam, nézzék, nem vagyok idióta. A McLaren egy többszörösen bajnok csapat, egy csomó erőforrásuk van, és naiv lennék azt hinni, hogy nem fognak megerősödni" - nyilatkozta az ESPN-nek. "Képesek a győzelmekre, miközben a Sahara Force India még mindig csak felfelé lépked a létrán. Nem lep meg, hogy (a McLaren) felzárkózott hozzánk."

Ahogy korábban már utalt rá, elsősorban a Nürburgringen bevetett új, kevlárpalástos gumik okozzák a Force India nehézségeit. "Hőségben nem boldogulunk jól a gumikkal, amelyeknek egyre nagyobb a befolyása a teljesítményre. A szünetet arra fogjuk használni, hogy alaposabban megértsük a dolgokat."

A csapat az új gumikkal még egyetlen pontot sem szerzett, pedig a Malajziai Nagydíj kivételével előtte minden versenyről pontokkal távozott.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!