Társoldalunk:

Vettel: Räikkönen nem idióta

2013.07.28. 19:44

Csak a verseny hevében panaszkodott a finnre, állítja a Red Bull világbajnoka, aki ennek ellenére nagyon élvezte a versenyzést Kimi Räikkönennel.

Christian Hornernek meglehetősen egyszerű magyarázata volt arra, hogy miért nem a versenyzője, Sebastian Vettel nyerte meg a Magyar Nagydíjat. „Lewis nyilvánvalóan azért nyert, mert az övé volt a legjobb autó. Ez ennyire egyszerű” – mondta alig fél órával a Lewis Hamilton győzelmét hozó verseny leintése után. A Red Bull csapatfőnöke a Mercedes pilótájának a vasárnapi teljesítményét értékelve hozzátette: „Nagyszerű munkát végzett, nagyon jól vezetett, és minden összejött neki. Két meghatározó manővere is volt, az egyik Jenson, a másik Mark ellen, és mind a kettőt remekül megoldotta”.

Christian Horner szerint a világbajnoki versenyben mindenképpen számolni kell a Mercedesszel. „Hat vagy hét nagydíjon pole pozícióból rajtoltak, és három futamot meg is nyertek” – próbálta statisztikákkal bizonyítani az állítását.

Sebastian Vettel a verseny utáni nyilatkozataiból ítélve kifejezetten élvezte a Magyar Nagydíjat. „Jó lett volna, ha kicsit hosszabb a verseny, mert kifejezetten jó móka volt Kimivel küzdeni a végén” – mondta Vettel. A német világbajnok szempontjából a verseny egyik kulcsfontosságú pillanata volt, amikor beragadt Jenson Button mögé. „De senkit nem hibáztathatok ezért. Az első etapban a vártnál kicsivel több időt veszítettünk, így a kerekcsere után mögé kerültem. Nem tudtam megelőzni, próbáltam erőltetni, de akkor megsérült az első szárnyam, ami az én hibám volt” – ismerte el Vettel.

A német pilóta a verseny vége felé a rádióban eléggé frusztráltan panaszkodott arra, hogy Kimi Räikkönen egy előzési kísérletnél nem hagyott elég helyet neki. Az Origo F1Hírek kérdésére, hogy ezt tényleg komolyan gondolta-e, Vettel azt válaszolta, hogy „csak a pillanat hevében” mondta. „Először is, Kimi nem idióta, másodszor pedig az egy nagyon keskeny része a pályának, és nagyon erőltettem, hogy összehozzak egy lehetősége, és nyomást gyakoroljak rá” – próbálta magyarázni a kirohanását Vettel. „Nem voltam túl boldog, de mint mondtam, eléggé nagy volt a forróság ezen a délutánon, nagyon nyomtam, a hely viszont elég szűk volt, és kicsit a piszkosabbik részén is voltam a befordulásnál. Ilyenkor az ember azt hiszi, hogy mondania kell valamit, így hát ezt mondtam” – mondta Vettel az Origo F1Hírek kérdésére.

Sebastian Vettel nem gondolta komolyan a kritikát Kimi RäikkönenreForrás: AFP

Christian Horner szerint is túlreagálta kicsit Vettel a helyzetet. „Minden rendben volt, Kimi épp elég helyet hagyott neki. Keményen küzdöttek, de sportszerűen” – adta elő a saját verzióját az esetről Horner, aki ugyanazokat a szavakat használta, mint a versenyzője, amikor kijelentette, Vettel „csak a verseny hevében” mondta, amit mondott, és a futam után is elismerte, hogy nem történt semmi különleges annál a bizonyos manővernél.

Mark Webber elégedett volt a stratégiával. „Tudtuk, hogy nagyon kellett egy jó első kör, és tiszta volt előttem a levegő, ami jól jött. A rajt rendben volt, mint ahogy az első szektor is, és tudtam egy kis nyomást gyakorolni Kimire, aztán minden nyugodtabb lett” – értékelte az indulást Webber, aki szerint a negyedik helynél jobbat aligha tudtak volna kihozni a vasárnapi futamból.

Ki lesz Vettel csapatársa?

A Red Bull jövő évi pilótafelállásának a kérdése a futam után is napirenden maradt, így Christian Hornernek ismét állnia kellett az újságírók rohamát a témában. „Nyilvánvalóan olyan a helyzetünk, hogy nagyon sokan érdeklődnek a vezetői helyünkért. Még értékelnünk kell a múlt heti teszt eredményeit is, és hagyunk magunknak egy kis időt a nyár hátralévő részében, hogy megfontoljuk a lehetőségeinket. Helyes döntést kell hoznunk, hogy a megfelelő párossal vágjunk neki a következő szezonnak” – próbálta kikerülni az érdemi válaszadást Christian Horner. Arra a nagyon is konkrét kérdésre, hogy Fernando Alonso is szóba jöhet-e, mint Red Bull pilóta, Horner visszakérdezett: „Miért? Szabadon igazolható?” Alonsót ugyanis 2016-ig szerződés köti a Ferrarihoz. Christian Horner hozzátette, sokszor futnak be hozzá meglepő ajánlatok, legutóbb például Nigel Mansell ajánlotta fel neki a szolgálatait Silverstone-ban.

Alonso esetleges érdeklődése a Red Bull felszabaduló helye iránt azután vetődött fel, hogy egy német lapban megjelent egy fotó, amelyen Alonso menedzsere épp Christian Hornerrel találkozik a Red Bull motorhome-jában.

„A mi helyzetünkben érthető, hogy a lehető legerősebb csapatot szeretnénk. Megnyertük a világbajnokságot az elmúlt három évben, és szeretnénk bebiztosítani, hogy a jövőben is harcban legyünk a világbajnoki címekért” – magyarázta Horner, hozzátéve, hogy a csapaton nincs semmiféle nyomás, hogy junior versenyzőt igazoljon. Ezzel Daniel Ricciardo esélyeire utalt, Kimi Räikkönen mellett ugyanis a Toro Rosso fiatal pilótája jött szóba mint Sebastian Vettel legvalószínűbb társa jövőre.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK