Társoldalunk:

Webber: Fel sem merült, hogy az F1-ben folytatom

2013.06.27. 15:33

A Red Bull jelezte, hogy csak később dönt az ausztrál utódjáról. Webber több ajánlatot is kapott, de mindenképpen el akarta hagyni az F1-et.

Mark Webber csütörtök délelőtt bejelentette, hogy a 2013-as idény végén befejezi Forma-1-es pályafutását, és a jövőben hosszútávú futamokon vesz részt a Porsche színeiben. Noha az ausztrál döntésére egy ideje már számítani lehetett, úgy tűnik, a Red Bullt meglepte, hogy Webber ilyen korán felfedte a jövő évi terveit. Christian Horner csapatfőnök még egy múlt heti interjúban is megerősítette, hogy a nyár folyamán mindenképpen tárgyalnak Webberrel a folytatásról, és csak akkor váltják le, ha jobb versenyzőt találnak nála.

A Red Bullnál megüresedő helyre Kimi Räikkönennek van a legnagyobb esélye, de reménykedhet a Toro Rosso két fiatal versenyzője, Jean-Eric Vergne és Daniel Ricciardo is. A Red Bull Webber bejelentése után kiadott egy közleményt, amelyben megköszönték az istállónál hetedik szezonját töltő Webber eddigi munkáját, és kijelentették, hogy az új versenyzőről „csak a szezon későbbi szakaszában” döntenek.

Webber nem szakítja meg a kapcsolatot a Red Bull-lalForrás: Red Bull

„Biztos vagyok benne, hogy Mark hosszan és alaposan átgondolta a helyzetét, mielőtt meghozta ezt a kétségtelenül nagyon nehéz döntést” – mondta Horner. „Komoly sikereket ért el az F1-ben, és biztos vagyok benne, hogy a szezon végéig keményen hajt majd azért, hogy jó eredményeket érjen el.”

Horner zárásként minden jót kívánt Webbernek pályafutása következő szakaszához. Az ausztrál egyébként elárulta, több F1-es csapattól is kapott ajánlatot, de nem is gondolkozott rajtuk, mert „a Forma-1 nem szerepelt a 2014-es terveim között.” Azt állítja viszont, hogy a távozásának semmi köze az idei Malajziai Nagydíjhoz, amikor a csapatutasításos botrány miatt összetűzésbe került az istállóval. „Volt egy személyes tervem, és kitartok mellette. Nekivágok egy új fejezetnek” – nyilatkozta.

Webber elmondta, az elmúlt hónapokban rengeteg támogatást kapott a Red Bull tulajdonosától, Dietrich Mateschitz-től, ezért a jövőben sem szeretné megszakítani a kapcsolatot a vállalattal. „Továbbra is a Red Bull család része maradok, együtt fogok dolgozni a márkával – figyelemmel követem és támogatom a többi sportolót, akik a Red Bull támogatásával feszegetik a határokat.”

A 37 éves ausztrál egyébként „nagyon valószínűtlennek” tartja, hogy valaha visszatér még a Forma-1-be, elsősorban a következő években életbe lépő új szabályok miatt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK