Társoldalunk:
Hírlevél

Tizenöt évig lesz Forma-1 Manhattannel a háttérben

2013.06.12. 15:49

Ecclestone végre megkötötte a megállapodást az Amerikai Nagydíjról, 2014-ben New Jersey-ben is lesz verseny.

Eldőlt, hogy 2014-től legalább tizenöt évig New Jersey-ben is lesz Forma-1-es verseny, miután Bernie Ecclestone-nak végre sikerült megállapodnia a rendezőkkel. Az eredeti tervek szerint az Amerikai Nagydíj már idén bekerült volna a versenynaptárba, mivel azonban a szervezők megszegték a szerződésük feltételeit, ez nem történt meg.

A futamot egy utcai pályán bonyolítják majd le, melynek a nyomvonalát a Hudson folyó partján jelölik ki, a háttérben Manhattannel. Csak a bokszutcát és az ahhoz tartozó létesítményeket kell külön felépíteni, a munkálatokat várhatóan szeptemberben kezdik meg. Egy parkolóház építéséhez a Waterway kompkikötőnél már tavaly júliusban hozzáláttak.

A New Jersey-ben kialakításra kerülő pálya nyomvonalaForrás: Wikipedia

Az Amerikai Nagydíj promótere, Leo Hendery a napokban jelentette be, hogy minden hatósági engedélyt megkaptak a verseny megrendezéséhez, és harmincegy alvállalkozóval kötöttek szerződést a létesítmények kivitelezésére.

"Több mint egy évtizede sok ember álma volt, hogy Port Imperialban sor kerüljön az Amerikai Nagydíjra" - mondta most Hendery. "Bíztunk benne, hogy már 2013 júniusára elkészülünk, de tavaly őszre egyértelművé vált, hogy nem sikerül időben biztosítanunk a szükséges infrastruktúrát."

"Bernie Ecclestone és a FOM (Formula One Management) kitartó, felbecsülhetetlen értékű támogatásának köszönhetően azonban mostanra megkötöttük a megállapodást, amely hosszú évekre biztosítja a verseny jövőjét."

Az Egyesült Államokban ez lesz a második F1-es futam, tavaly óta ugyanis a texasi Austin is otthont ad egynek USA Nagydíj néven. Az Amerikai Nagydíjat valószínűleg korábban, a júniusi kanadai versenyt követően fogják megrendezni.

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!