Vágólapra másolva!
Csütörtökön megerősítette a Honda, hogy 2015-ben újraindítja a Forma-1-es projektjét, és hajdani partnerének, a McLarennek szállít majd motorokat. A japán gyártót az új szabályok csábították vissza.

Igaznak bizonyult az a pletyka, miszerint ismét összeáll a McLaren-Honda páros, a japán motorgyártó ugyanis csütörtökön bejelentette, hogy 2015-ben visszatér a Forma-1-be, méghozzá a McLaren partnereként, amely a jövő év végén lecseréli eddigi beszállítóját, a Mercedest.

A Honda a gazdasági válság következményeként 2008 végén szállt ki a Forma-1-ből. Az ő csapatukból formálódott meg 2009-ben a bajnokságot megnyerő Brawn GP, melyet egy év múlva a Mercedes vásárolt fel, és üzemeltet jelenleg is. A Honda a jövőre megváltozó motorszabályok miatt döntött úgy, hogy újra belép a világbajnoki sorozatba - 2014-től 1,6 literes, hathengeres turbómotorok váltják a mostani 2,4 literes, nyolchengeres szívókat.

"Ez jobban illik a tömeggyártású autók környezetbarát technológiájához" - magyarázta Takanobu Ito, a vállalat elnöke. "Ennek eredményeként többet tudunk hasznosítani a versenyautókból a közúti járművek gyártásánál, továbbá a közúti járművek gyártásából is fel tudunk használni valamennyit a versenyautóknál."

"A Honda a megalapítása óta olyan vállalat, amely azáltal növekszik, hogy részt vesz és nyer különböző versenyeken."

Forrás: McLaren

A vállalat többek között az IndyCar-ban és a Túraautó Világbajnokságban is jelen van. Ito sajnálja, hogy a Honda a nagy költségvetés ellenére legutóbb kudarcot vallott a Forma-1-ben (mindössze egy, szerencsésnek mondható győzelmet arattak a 2006-os Magyar Nagydíjon), de reméli, hogy a következő időszakuk sikeresebb lesz.

Korábban szebb időket is megéltek: az 1960-as évek közepén, önálló csapatként két győzelmet arattak, az 1980-as években pedig a Williams, a Lotus és a McLaren motorszállítójaként értek el sikereket. Különösen a McLaren beszállítójaként töltött évekre lehetnek büszkék, hiszen 1988 és 1991 között mindegyik bajnoki cím a wokingi csapathoz került, amely az ebben az intervallumban rendezett 64 futamból 39-et megnyert.

Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke hasonlóan sikeres folytatásban reménykedik. "A Honda és a McLaren közös öröksége rendkívül gazdag. Korábban kivételesen sikeres volt az együttműködésünk, amellyel legyőztük a világot. Együtt járultunk hozzá a Forma-1 legszebb, legemlékezetesebb pillanatai közül többhöz is, melyekről ma is világszerte beszélnek" - mondta. "Ez az együttműködés a siker szinonimája."

"A Honda és a McLaren elkötelezett az iránt, hogy megtartsa az örökségét, és ismét sikeres legyen együtt."

A csapat és a motorgyártó előző közös fejezete 1992-ben ért véget. A McLaren ezután egy-egy szezont húzott le előbb a Forddal, majd a Peugeot-val, mielőtt 1995-ben a Mercedes motorokra váltott.

A Honda 2015-ös visszatérése azt jelenti, hogy egy év szünet után újra négy motorszállítója lehet a mezőnynek, mert a most már csupán egyetlen istállót kiszolgáló Cosworth nem marad a turbókorszakra. A hírek szerint a McLaren mellett más csapatok is vásárolhatnak a Hondától, állítólag a Lotus és a Sauber is érdeklődik a lehetőség iránt. A McLaren egyébként ingyen kapja meg az erőforrásokat, mivel a Hondával közösen fogja végezni a fejlesztéseket, így újra gyári csapat lesz.

Még nem tudni, hogy kik lesznek a McLaren versenyzői 2015-ben, de ha Jenson Button marad, akkor régi ismerősként üdvözölheti majd a Honda szakembereit, hiszen éveken át a gyári csapatuk tagja volt.

"Tudom, hogy a Honda mennyire szenvedélyes a motorsportok, főleg a Forma-1 iránt. A sportág új műszaki előírásai által jelentett kihívás tökéletes lehetőséget kínál a Hondának, hogy visszatérjen az autóversenyzés csúcsára" - nyilatkozta Button, aki megemlítette, hogy az újra összeálló páros sikerein nőtt fel. "McLaren Honda: tudom, hogy mennyi szenvedély, siker és büszkeség rejlik ebben a két szóban."

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!