Társoldalunk:

Karthikeyant bevásárolhatják a Force Indiához

2013.02.11. 16:12

Szponzora, a Tata állítólag növelte a büdzséjét, és hajlandó lenne sok pénzt fizetni a Force Indiának, ha őt választják Paul di Resta csapattársául. Egy másik jelölt, a teszteken már részt is vevő Jules Bianchi úgy érzi, megmutatta a képességeit a csapatnak.

A csapatok közül egyedüliként a Force India vett úgy részt az első idei, jerezi Forma-1-es teszten, hogy a versenyzőpárosa nem még alakult ki: nem dőlt el, Paul di Resta mellett ki vezetheti majd a másik autójukat.

Jerezben ugyanakkor di Resta mellett James Rossiter és Jules Bianchi egyaránt lehetőséget kapott a tesztelésre, és utóbbinak komoly esélye is van rá, hogy végül szerződést kapjon. A 23 éves francia pilótának állítólag a csapat korábbi pilótája, Adrian Sutil a fő riválisa. "Felkészültnek érzem magam. Már egész sok kilométert tettem meg a Forma-1-ben, és készen állok rá, hogy versenyen is vezessek" - nyilatkozta Bianchi az Autosportnak. "Remélem, Barcelonáig kiderül, hogy ki lesz a másik versenyző."
 
"A döntés nem az én kezemben van. Én csak próbálom a legjobbat nyújtani az autóval" - folytatta, de utalt rá, hogy tavaly óta letette a névjegyét a csapatnál. "A péntek délelőtti szabadedzéseken eleinte valóban nem voltam a legjobb formában, de Magny-Cours (a fiatal pilótáknak rendezett teszt) után sokkal jobb lettem. Magny-Cours-ban megmutattam a csapatnak, hogy gyors vagyok, és ezt újra megtettem (Jerezben)."
 
A hírek szerint azonban váratlanul új jelölt bukkant fel a láthatáron a Force Indiánál, méghozzá az eddig kevés eredményt felmutató Narain Karthikeyan személyében. Egy, a Deccan Chronicle-ben megjelent tudósítás szerint a versenyző szponzora, a Tata növelte a támogatását, és megkezdték a tárgyalást a Force Indiával, amely állítólag jobban halad, mint a korábbi megkeresések alkalmával. Abból a szempontból nem lenne meglepő, ha a csapat Karthikeyant választaná, hogy végre lehetőséget adhatnának egy indiai pilótának, illetve, hogy nagy szükségük van a pénzre, mivel a tulajdonos, Vijay Mallya több cége súlyos anyagi gondokkal küzd.
 
A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley azt mondta, nem kapkodják el a döntést. Azt is elismerte, hogy eredetileg nem tervezték, hogy már 2013-ban versenyzőként számítsanak az utánpótlás-programjukban nevelt Bianchira. "Egy ideális világban két évig tartalékpilótaként használtuk volna Jules-t" - nyilatkozta nemrég. "Nem szerepelt a terveink között, hogy 2013-ra megszűnik a Nico (Hülkenberg)-Paul felállás." Fernley ettől függetlenül felkészültnek érzi Bianchit arra, hogy szerződést kaphasson.

KAPCSOLÓDÓ CIKK