Társoldalunk:
Hírlevél

Elégedetlen helyzetével a Sauber tesztpilótája

2013.01.29. 13:40

A WSR-bajnok Robin Frijnsnek nem tetszik, hogy sem a téli teszteken, sem a pénteki szabadedzéseken nem vezetheti majd a Saubert. Nehéz évre számít, de a csapat szerint erre szüksége van a továbblépéshez.

A Sauber tavaly novemberben jelentette be, hogy az állandó versenyzővé előlépő Esteban Gutiérrez helyett Robin Frijns lesz a csapat új teszt- és tartalékpilótája. A holland tavaly nyerte meg a World Series by Renault (WSR) legrangosabb szériáját, a Formula Renault 3.5-ös bajnokságot, a fiatal versenyzők Forma-1-es tesztjén pedig meggyőző teljesítményt nyújtott a svájci istálló színeiben.

Bár Frijns novemberben örömmel nyilatkozott új szerződéséről, most úgy érzi, a Saubernél nem azt kapja, amire számított. Csalódással töltötte el, amikor a csapat január közepén közölte vele, hogy a jövő héten kezdődő téli teszteken nem számítanak rá. "Azt hiszem, idén nem lesz sok dolgom" - nyilatkozta a holland Formule1 magazinnak. "Nem csak arról van szó, hogy a téli teszteken nem vezethetek - valószínűleg a pénteki szabadedzéseken sem lesz szükség a munkámra."

"Január 30-án látogatást teszek a gyárban, remélhetőleg akkor tisztábban fogom látni a helyzetemet" - nyilatkozta a 21 éves Frijns, aki úgy véli, idén nem sok lehetősége lesz a fejlődésre. "A Saubernek ráadásul szimulátora sincs, tehát ezen a módon sem gyűjthetek tapasztalatot."

Frijns a tavalyi év végén a Mercedes DTM-autóját is tesztelte, azóta viszont "semmit sem hallott" a németek felől. "Még van pár lehetőségem, de attól tartok, hogy nehéz év vár rám" - mondta. A Sauber ennek ellenére nem félti Frijnst, szerintük a fiatal holland tesztpilótaként is rengeteget tanulhat 2013-ban.

"Robinnak lehetősége lesz arra, hogy jelen legyen a technikai megbeszéléseken, együttműködjön a mérnökökkel, és részt vegyen a fitneszprogramunkban" - nyilatkozta az istálló szóvivője. "Ezzel megalapozhatja a jövőjét."

KAPCSOLÓDÓ CIKK