Társoldalunk:
Hírlevél

Elhunyt Sid Watkins professzor

2012.09.13. 11:15
A Forma-1 legendás orvosa 84 évet élt, karrierje során többek között Rubens Barrichello és Mika Häkkinen életét is megmentette.

 

Szeptember 12-én elhunyt Sir dr. Eric Sidney Watkins, ismertebb nevén dr. Sid Watkins, az FIA korábbi főorvosa, aki pályafutása során számos autóversenyző életét mentette meg, illetve próbálta megmenteni.

Watkins 1928. szeptember 6-án született Liverpoolban, itt végezte orvosi tanulmányait is. Később idegsebészetre szakosodott, dolgozott a hadseregben, a syracuse-i egyetemen és a világ egyik legjobb idegsebészeti klinikáján, a London Hospitalban. Az autóversenyzés iránti szenvedélye hamar megmutatkozott, ugyanis eleinte Brands Hatch, Silverstone és Watkins Glen pályáján is önkéntes orvosi szolgálatot vállalt, saját felszerelésével és kollégáival állt készenlétben az akkoriban szinte semmilyen elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközzel nem rendelkező helyszíneken.

Bernie Ecclestone 1978-ban kérte fel a Forma-1 orvosának, amit el is fogadott, és a júniusi Svéd Nagydíjon állt először munkába - jóllehet, éves fizetése 35 ezer dollár volt, ám magának kellett fizetnie az utazását és a szállását. Utóbb nem véletlenül emlékezett vissza úgy, hogy gyakorlatilag ő fizetett Ecclestone-nak.

Forrás: AFP/Gero Breloer

Sajnos már az első évében történt egy végzetes baleset: a monzai futam rajtjánál halálos sérülést szenvedett Ronnie Peterson, és talán azért vált tragikussá a karambol, mert a káoszban a rendőrök csak jelentős késéssel engedték oda Watkinst az összetört autóhoz. 1982-ben Gilles Villeneuve és Riccardo Paletti baleseténél volt tehetetlen (utóbbi mentési kísérlete közben maga is égési sérüléseket szenvedett), 1994-ben pedig Roland Ratzenberger és Ayrton Senna hunyt el Forma-1-es nagydíjon.

Az áldozatok mellett azonban túlsúlyban vannak azok a pilóták, akiknek Watkins mentette meg az életét, vagy látta el a sérüléseit: többek között Didier Pironi, Jacques Laffite, Gerhard Berger, Martin Donnelly, Rubens Barrichello, Karl Wendlinger, Michael Schumacher és Ralf Schumacher is tőle kapott elsősegélyt egy súlyos ütközés után. Watkins a legnagyobb bravúrjának Mika Häkkinen újraélesztését tartja - a finn 1995-ben az adelaide-i kvalifikáción hatalmas erővel falnak csapódott egy defekt következtében, és az eszméletlen versenyzőnek kétszer leállt a szíve, továbbá gégemetszést is végre kellett hajtani rajta.

Watkins rengeteget kampányolt a Forma-1 biztonságosabbá tételéért, kiharcolta a modern orvosi központokat, mentőhelikoptereket és orvosi autókat a versenypályákra. Tekintélyét jelzi, hogy miután eltiltotta egy futamtól a sérült Nelson Piquet-t, és a makacs brazil rajthoz akart állni, sikerült lebeszélnie róla, ugyanis kilátásba helyezte, hogy ha mégis megteszi, azonnal távozik az F1-ből.

A sokszor egyszerűen csak professzorként emlegetett szakember 2005-ig maradt a sportágban, utána egészen a tavalyi évig ő vezette az FIA biztonsággal foglalkozó intézetét. A Forma-1 szereplői délelőtt óta folyamatosan kifejezik sajnálatukat Watkins halála miatt. Közülük talán Lewis Hamilton Twitter-bejegyzése foglalja össze legjobban a professzor életútját:"A sportágnak adott lenyűgöző hozzájárulása nélkül a versenyzők élete kockázatosabb lenne" - írta a brit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK