Vágólapra másolva!
A venezuelainak eddig dobogós helyezése sem volt, de most elképesztő teljesítménnyel, Alonsót maga mögött tartva úgy is megnyerte a Spanyol Nagydíjat, hogy elrontották az egyik kerékcseréjét. A tavaly öt pontot szerző Williams nyolc év után tért vissza a dobogó tetejére, az ötödik versenyen az ötödik különböző csapat aratott győzelmet.

Egy nappal a csapatfőnök Frank Williams 70. születésnapi partija után, amit néhány hetes késéssel rendeztek a barcelonai paddockban, a pole pozíciót Lewis Hamilton büntetésével megöröklő Pastor Maldonado váratlan győzelemmel ajándékozta meg Barcelonában az istállót, amely legutóbb a 2004-es Spanyol Nagydíjon, még Juan-Pablo Montoya jóvoltából jutott fel a dobogó tetejére.

Maldonado a rajtnál elvesztette ugyan a vezetést, mert a hazai közönsége által feltuningolt Fernando Alonso egy hajszállal jobban reagált a piros lámpák kialvására, de utána nem szakadt le a Ferraritól. A verseny első etapjában kb. 1,5 másodperces távolsággal követte Alonsót, aki akkor még egy körrel korábban váltott új gumikra, mint ő.

A második alkalommal azonban a Williams résen volt, és a 24. körben kihozta Maldonadót a bokszba. A Ferrari ezúttal még 2 körön át kint tartotta a pályán a kopottabb gumikkal birkózó Alonsót, miközben Maldonado a friss Pirellikkel már a bokszból kihajtva abszolút legjobb részidőt ért el a pálya második-harmadik szektorában. Alonsónak ezek után sem lett volna esélye maga mögött tartani a Williamst, de egy lekörözés közben még Charles Pic is feltartotta (amiért később áthajtásos büntetést kapott), így mire a 26. körben ő is kereket cserélt, csaknem 6 másodperces hátránnyal találta magát a 2. helyen.

Fotó: Dimitar Dilkoff/AFP
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

A kocka még az utolsó etapban, a harmadik kerékcsere után fordulhatott volna, amikor a Ferrarin 2 körrel frissebb gumik voltak, mint a Williamsen. Alonso egy darabig támadta is Maldonadót a DRS révén, ám az 58. kör tájékán lelassult a venezuelaihoz képest. "A Williams jobban reagált a második bokszkiállásnál, és a verseny közben csökkent az autóm tapadása, talán mert valamilyen aerodinamikai elemet elveszthettem" - mondta. "Így a végén a 3. helyen haladó Kimivel kellett harcolnom. De megint az összetett élén találtuk magunkat, vagyis a továbbiakban nagyon jó esélyeink vannak."

A korábban sokat ütköző Maldonado az utolsó pillanatig hibátlanul vezetett, és még azt is átvészelte, hogy a harmadik kiállásánál kereken 6 másodpercet vesztegelt a bokszban, mert a szerelőinek meggyűlt a baja a bal hátsó kerekével. "Ez kemény verseny volt, a stratégia miatt ugyanis már néhány kör után küszködni kezdtünk a hátsó gumikkal" - mondta Maldonado. "Az autóm ugyanakkor az első körtől kezdve nagyon ütőképes volt. Fernando jobban rajtolt nálam, utána az ő tempójához igazodtam." A 27 éves, 2010-es GP2-bajnok Maldonado a 24. nagydíján aratta első győzelmét.

"Számomra ez leginkább megkönnyebbülést jelent" - ismerte el Frank Williams, akinek a csapata tavaly az egész szezon alatt csak 5 pontot szerzett. "Az összes srác nagyon elégedett, és a magam csendes módján én is az vagyok. Képzelhetik, hogy mekkora szükségünk volt erre a győzelemre! Az eredményeink egy csomó új embernek köszönhetők." A csapat ünneplése később tragikus fordulatot vett, amikor a garázsuk kigyulladt, és többen megsérültek.

A másik Williamst vezető Bruno Senna versenye azonban már a 12. körben véget ért, amikor a kopott gumikon védekezve először Romain Grosjeannal koccant össze, majd Michael Schumacher hátulról megtorpedózta az egyik féktávon. Bár a német érkezett hátulról, kétségkívül Sennát látta a hibásnak, a rádión "idiótának" nevezte a brazilt, aki szerinte kétszer váltott irányt előtte az egyenesben. "Épp az előbb szakítottam rá egy percet, hogy visszanézzem a videót, és felülről is látszott, hogy jobbra húzódott védeni a pozícióját a féktávon, de aztán visszakanyarodott balra, éppen az orrom elé. Ez nagyon dühítő" - mondta még a verseny alatt. Senna nem túl meglepő módon nem értett egyet vele. "Nekem már kopottak voltak a gumijaim. Ő úgy döntött, belülre húzódik, de nem tette elég gyorsan, és nekem muszáj volt korábban fékeznem, mint neki" - jelentette ki. A sportfelügyelők a verseny után Sennának adtak igazat, és büntetésből öt hellyel hátrébb sorolták Schumachert a monacói rajtrácson.

Schumacher és Senna ütközése

A futam egyik favoritjának tartott Lotus légüres térben töltötte a versenytáv nagy részét. Grosjean a rajtnál hátraesett, átpasszolva a labdát a mögüle induló Kimi Räikkönennek, aki a Williamsszel és a Ferrarival eleinte nem tudta tartani a lépést - féltávnál már 14 másodperccel autózott a 2. helyezett Alonso mögött -, de később elkezdett felzárkózni hozzájuk. Úgy érezte, csak néhány kör hiányzott hozzá, hogy harcba szállhasson a győzelemért. "Arra számítottam, hogy kicsit gyorsabbak leszünk, különösen a verseny elején. A végén erősek voltunk, de addigra késő volt" - ismerte el. "Talán rossz döntést hoztunk az első bokszkiállásnál. A futam közben még nem voltam túl csalódott, végül azonban mégis, mert elkerülhetetlenül ez az ember érzése, ha 20 másodperces hátrányt dolgoz le hiába."

Az 5. helyen sokáig Nico Rosberg haladt, a Mercedes gumijai azonban a végére elfogytak, és Kamui Kobajasi, majd Sebastian Vettel is megelőzte, sőt Lewis Hamiltont is alig tudta maga mögött tartani, így hetedikként szelte át a célvonalat. "Nem volt túl élvezetes vezetni, amikor nem maradtak gumijaim" - mondta. "A gumik menedzselésével gondjaink vannak. Tetszik a szezon, ugyanakkor viszont tanácstalanul vakarom is a fejemet. Nagyon furcsa ez az egész."

Fotó: Lluis Gene/AFP
Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!

Hamilton a büntetése után az utolsó helyről rajtolt, és az első körökben nem is javított sok helyet, de aztán bevált, hogy a mezőnyből egyedül ő teljesítette két kiállással a távot - a többiek háromszor jártak a bokszban. Úgy érezte, mintha ismét egy gokartversenybe csöppent volna. "Büszke vagyok magamra és a csapatomra is" - mondta. "Végig harcoltunk, és jól kíméltük a gumikat. Szerintem ahhoz képest, hogy mindenki azt hajtogatja, durván bánok a gumikkal, a csapattársam pedig mennyivel finomabban, most mutattam valamit." Jenson Button hiába indult a 10. helyről a másik McLarennel, a verseny végén a frissebb Pirellikkel is lassabb volt Hamiltonnál, és csak a 9. helyen ért célba.

Mark Webber 4. helyezéseinek sorozata megszakadt, amikor az ausztrál ezúttal egy orrkúpcsere után pontot sem szerzett, mert a hajrában nem tudta megelőzni Nico Hülkenberg Force Indiáját. Csapattársa, Sebastian Vettel egy áthajtásos büntetést is kapott, amiért nem lassított a sárga zászlók mellett, ezért összesen négyszer járt a bokszban, mégis sokkal előrébb, a 6. helyen ért célba. Így most Alonsóval holtversenyben, 61 ponttal vezeti a világbajnokságot, bár technikailag ő áll az élen, mert mindkettejüknek egy 1., egy 2. és egy 5. helyezésük van, de neki most lett egy 6. is, míg a spanyolnak nincs.

A versenyről percről percre írt tudósításunkat itt olvashatják, a világbajnokság aktuális állása pedig itt tekinthető meg.

http://www.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_5_8.html