Társoldalunk:

Webber: A kiegyensúlyozottság kevés

2012.05.11. 16:15

Az eddig négy negyedik helyet szerző Mark Webber szerint az egyenletes teljesítmény nem lesz elég a végső sikerhez, ezért a futamgyőzelmet célozza meg. Christian Horner megvédte a Pirelli idei gumijait.

Mark Webber rendkívül egyenletes teljesítményt nyújt a 2012-es szezonban: mind a négy eddigi futamon a negyedik helyen ért célba. Bár a folyamatosan változó erőviszonyok és a többi élversenyzőt ért problémák miatt így is a harmadik helyen áll a világbajnokságban - öt ponttal lemaradva csapattársa, Sebastian Vettel mögött -, szerinte futamgyőzelmek nélkül nem lesz esélye a világbajnoki címért harcolni.

"Bosszantó volt, hogy Melbourne-ben, Malajziában és Kínában is közvetlenül Lewis (Hamilton) mögött végeztem" - idézi az Autosport Webbert. Hamilton ugyanis az első három futamon a harmadik helyen ért célba - Fernando Alonsóval kiegészülve ők hárman azok, akik az összes eddigi futamon pontot szereztek.

"Jó, hogy minden futamon pontszerző helyen értem célba, a folyamatosan változó erőviszonyok között is" - folytatta az ausztrál. "Egyenletes teljesítményt nyújtok, és tudom, hogy a továbbiakban is így kell tennem. De az is fontos, hogy futamokat nyerjek. Ha erre nincs lehetőségem, akkor az a lényeg, hogy célba érjek, a győzelemért járó 25 pont azonban nagyon sokat számít."

Forrás: Red Bull

A kiszámíthatatlan futamok a mezőny nagy része szerint az idei Pirelli gumik számlájára írhatók, Christian Horner szerint ugyanakkor nem kellene kritizálni az olasz gumigyártót.

"Az a baj, hogy a tizenkét csapat tizenkét különböző kéréssel fordul a Pirelli felé - olyan terméket pedig nem lehet gyártani, amely mindenki igényét kielégíti" - vélekedett a Red Bull csapatfőnöke, aki igazságosnak tartja a jelenlegi helyzetet. "Mindenki ugyanazt az abroncsot kapja, az pedig jót tesz az F1-nek, hogy csak egy gumiszállító van. Korábban, amikor két gyártó volt, előfordult, hogy a csapatok nem jutottak hozzá a legjobb abroncsokhoz."

Horner úgy véli, idén a csapatok fejlesztéseit is jelentősen befolyásolja, hogy a gumikra helyezik a hangsúlyt. "Azt hiszem, a csapatok idén a befújt diffúzorok nélküli autók tulajdonságait szeretnék megérteni, de a gumik viselkedése is meghatározza a fejlesztéseik irányát " - magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ CIKK