Vágólapra másolva!
A pénteki tapasztalatok alapján a Mercedes nem számított a pole-ra Kínában, de burkoltan elismerik, hogy a versenyen nehéz lesz a győzelemért harcolniuk. Az időjárás siethet a segítségükre.

Nico Rosberg 111. nagydíján fellélegezhetett, mert ha régóta várt első győzelmét még nem is sikerült kipipálnia, első pole pozícióját legalább megszerezte Kínában. A Mercedes versenyzője a Q3 elején teljesített mért körével azonnal fél másodpercet vert legközelebbi üldözőjére, Lewis Hamiltonra is, s mivel meg akart spórolni egy szett lágy gumit, már ki is szállt az autójából, miközben a többiek még megpróbálták túlszárnyalni az eredményét. Az utolsó perceket a tévéből nézte végig az FIA garázsában.

"Amikor bebizonyosodott, hogy az élen végeztem, mégpedig fél másodperces előnnyel, én lettem a legboldogabb ember a világon" - ismerte el. "Lewisszal már 2000-ben arról ábrándoztunk, hogy milyen lenne egyszer az első két helyen végezni az F1-ben, és tessék, most itt vagyunk, aminek nagyon örülök."

Az ellenfelek a Melbourne-ben és Szepangban látottak alapján arra számítanak, hogy a Mercedes a versenyen a gyors gumikopás miatt sebezhető lesz. Ezt Rosberg sem tagadta. "Nagyon keményen dolgoztunk, hogy javítsunk a helyzetünkön, ez azonban nem olyasmi, ami néhány hét alatt megoldható. Időbe fog telni, de azért a versenytávokon is fejlődtünk, és ez a fontos" - mondta. "Nehéz megítélni, hogy holnap mit várhatunk, mert a körülmények is folyamatosan változnak. Ha például kicsit hűvösebb lesz, az segíthet nekünk."

Rosberg már az időmérő végén is azt kihasználva érte el a köridejét, hogy az aszfalt 2-3 fokot hűlt, s ettől a Mercedesen jobban tapadtak a hátsó gumik. Michael Schumacher azonban, aki Hamilton váltócsere miatti hátrasorolásának köszönhetően a második helyről rajtolhat majd, nem biztos benne, hogy meg fog gyűlni a bajuk a Pirellikkel.

Forrás: AFP

"Az első két verseny közül az egyikről kiestem, a másodikon pedig hátra kerültem, mert megforgattak, úgyhogy nem tudhatjuk pontosan, mennyire lett volna erős az autónk" - mutatott rá. "Persze valóban kérdéses, hogy egyébként meg tudtuk-e volna tartani a helyünket. Mindenesetre most igyekezni fogunk."

Schumacher hozzátette, hogy a Mercedesnél a pénteki tapasztalatok alapján nem számítottak a pole megszerzésére. Bár ő Hamiltontól csak 65 ezredmásodperccel kapott ki, Rosbergnél 0,570 másodperccel bizonyult lassabbnak. "Gratulálok Nicónak, csodálatos körrel szerezte meg a pole pozíciót. Gond nélkül elismerem, hogy ma jobb volt nálam, örülök a sikerének" - mondta, hozzátéve, hogy a beállításokat nem is az időmérőre, hanem a versenyre optimalizálták.

Míg Schumacher legutóbb a 2006-os Japán Nagydíjnak vághatott neki az első sorból, a Mercedesnek önálló csapatként 1955 szeptemberében, Monzában volt utoljára pole-ja. Akkor Juan-Manuel Fangio, Stirling Moss és Karl Kling foglalták el a három autónak helyet biztosító első rajtsort.

A Mercedes sportprogramját irányító Norbert Haug büszke volt Rosberg és Schumacher eredményére. "Habár ma mi vagyunk a legjobb helyzetben, nem hiszem, hogy máris győztesnek tarthatjuk magunkat" - mondta. "De a magas üzemanyagszinttel teljesített hosszú etapjaink a Pirelli szerint nem tűntek gyengének, úgyhogy holnap is meg fogjuk tenni, ami tőlünk telik."

Röviddel az időmérő vége után eleredt az eső Sanghajban. Vasárnap reggelig további záporokat várnak, s mivel a víz lemossa a rákerült gumi egy részét az aszfaltról, a versenyre ismét a péntekihez hasonlóan nyers állapotba kerülhet a pálya. Ez segíthet a Mercedesnek, ahogy az is, hogy bár a futam közben valószínűleg nem fog esni, a hőmérséklet csökken majd. Az viszont a csapat ellen szól, hogy a végsebességük a beállítások miatt ezúttal a DDRS ellenére is csak közepes volt, 8 km/ó-val maradt el az egyenesben leggyorsabb Sergio Pérezétől.