Társoldalunk:

Vettel nem hallotta, hogy ki kell esnie

2012.03.25. 18:59

A világbajnoknak a futam végén a Karthikeyannal történt ütközéskor megsérült a féke, emiatt a csapat azt kérte tőle, hogy álljon ki. Ám ő ezt nem hallotta, mert az egész futamon rossz volt a rádiója. A negyedik helyen végző Webber pedig az intermediate gumikkal nem találta a ritmust.

Sebastian Vettel számára megnehezítette a Malajziai Nagydíjat, hogy elromlott a rádiója, így nem tudott kommunikálni a csapatával, csak ők tudtak üzenni neki a pitboard segítségével. Ennek ellenére jó versenyt futott, a verseny utolsó szakaszában feljött a negyedik helyre, Webber elé. "Leginkább az volt döntő jelentőségű, hogy elvesztettem a rádiókapcsolatomat a bokszutcával, ez ilyen körülmények között borzasztóan megnehezítette, hogy átlássam az eseményeket. Ettől függetlenül a lehető legtöbbet kihoztuk a mai napból" - nyilatkozta a világbajnok a futam után. "Mivel nem volt rádióm, későn kaptam meg az üzeneteket, és a végén már semmit sem hallottam abból, amit a csapat mondott. Pedig ma kritikus fontosságú volt, hogy a megfelelő időben álljunk be a bokszba. "

Az igazi fekete leves azonban a verseny végén várt rá, amikor koccant Karthikeyannal, és balhátsó defeketet kapott, valamint a fékje is megsérült. Ez azt jelentette, hogy elvesztette esélyét a pontszerzésre, végül csak a 11. helyen végzett. "Ahogy elvesztettem a versenyt, az nagyon bosszantó. Egyeseknek jobban körül kellene nézniük, hogy merre mennek. Gondok lettek az autómmal az incidens után, de el akartam jutni a kockás zászlóig" - tette hozzá a világbajnok.

Vettel a német RTL-nek adott interjújában dühösen beszélt a Karthikeyannal történt ütközéséről: "Lement a pályáról. Szerintem már befejeztem (a lekörözését)" - nyilatkozta. "Ahogy a való életben, itt is vannak mazsolák az úton" - dühöngött a világbajnok. "Ez szörnyen dühítő, mert egy ilyen kaotikus versenyen, amelynek már az elején elvesztettem a rádiókapcsolatot, a negyedik hely kielégítő lett volna" - tette hozzá.

Forrás: AFP
Webbernek nem feküdtek az intermediate gumik

Christian Horner csapatfőnök kissé csalódottan magyarázta a verseny kulcsmomentumait a futam után. "Az újraindítást követően jól döntöttünk, hogy behívtuk Webbert, és egy körrel később Sebastiant. Marknak első autóként megvolt az az előnye, hogy üres bokszba jöhetett, a hátránya viszont az volt, hogy amikor ő (Vettel) jött, már a fél mezőny jött mögötte, és nem tudtuk visszaengedni a pályára, amíg nagy forgalom volt a bokszutcában."

"Az incidens (a Karthikeyannal történt ütközés) megrongálta a fékhűtő-csatornáját, a fék ettől elkezdett túlmelegedni. Biztonsági okokból meg akartuk állítani a verseny vége előtt, Seb azonban nem hallott minket a rádión, és továbbment. Megköszönhetjük, hogy az autója nem romlott el a célig, de ez az ütközés legalább a negyedik helyébe került" - tette hozzá Horner.

Mark Webbernek egész másféle gondjai támadtak a versenyben: úgy érezte, nem működnek megfelelően az autóján az intermediate abroncsok. Szerinte nem volt különösebb gond a Red Bull tempójával, csak a beállításaik nem passzoltak a csúszós pályához. "Kényelmesebben éreztem magam a piros zászló előtt, utána gyorsan az interekre váltottunk. Mindenki így döntött, ez volt a helyes lépes."
"De túl sok időmbe telt, mire kényelmesen éreztem magam az intermediate gumikkal, és az egy nagyon, nagyon hosszú etap volt. Ez nem tűnt igazán Forma-1-es szintű autózásnak ilyen kevés tapadással" - folytatta. "De mindannyiunknak el kellett boldogulni velük, és amikor a pálya kezdett felszáradni, sokkal elégedettebbnek éreztem magam."

"Le a kalappal Fernando (Alonso) és Pérez előtt, akadt néhány jókor elvégzett bokszkiállás az élen. Vegyes verseny volt, jó, hogy pontokkal zártuk. Pár pozitívumot magunkkal vihetünk erről a hétvégéről" - tette hozzá az ausztrál.

KAPCSOLÓDÓ CIKK