Társoldalunk:

A Red Bullt nem a siker tartja a Forma-1-ben

2011.11.04. 17:10

A csapatfőnök állítja, nemcsak addig maradnak, amíg pénzügyileg megéri nekik, hanem mindenképpen hosszú távra terveznek.

Christian Horner cáfolja, hogy a Red Bull csak addig marad a Forma-1-ben, amíg a pályán kitartanak a sikerei, és a részvétele a sorozatban hatékony reklám marad. A csapat főnöke úgy véli, a Red Bull "elkötelezett" a sport mellett.

Szerinte az energiaital-gyártó céget irányító Dietrich Mateschitznek "ez a szenvedélye, hiszen ha hozzászámoljuk egy másik istálló, a Sauber szponzoraként és résztulajdonosaként eltöltött időt is, a Red Bull már tizenöt éve van a Forma-1-ben."

"Az a célunk, hogy a sikereinkre építsük a jövőnket" - tette hozzá Horner. "Ha megnézzük a jelenlegi állást, már az eddigi eredményeink is figyelemreméltók. Hamar legyőztük a sport nagy neveit."

A Red Bull 2005-ben, a Jaguar Racing felvásárlásával jutott önálló F1-es csapathoz, s már tavaly, történetének hatodik évében elhódította mindkét világbajnoki címet. Az idei szezont Sebastian Vettellel fölényesen uralta, és megdöntötte például az egy évben szerzett pole pozíciók rekordját is.

A történelmi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az olyan vállalatok, amelyeknek nem az autósport a fő tevékenységi körük, a nehézségeket - vagy éppenséggel az unalmassá váló sikereket - megelégelve egyik pillanatról a másikra kiszállhatnak a Forma-1-ből. Horner ezt a Red Bull esetében nem tartja valós veszélynek.

"Az F1 globális közönsége óriási marketingplatform a Red Bull számára" - mutatott rá. "Az eladott energiaitalok száma és az F1-es szereplés közötti összefüggést lehetetlen pontosan megállapítani, de ha megnézzük, hogy a Red Bull illetve a partnerei milyen megjelenést élveznek, mégpedig nemcsak idén, hanem már három-négy éve, az hihetetlen."

"A brand ismertsége szempontjából az F1 valószínűleg a második az egész világon. Csupán az olimpia előzi meg, amelyet azonban négyévente rendeznek."

Horner szerint a Red Bull idén operációs, stratégiai és technikai téren is erősödött, s továbbra is fiatal, fejlődőben lévő csapatnak kell tekinteni. "Vasárnaponként néha nem a mi autónk volt a leggyorsabb, mégis sikerült nyernünk vele, ami egy belső harmóniában lévő, egységesen dolgozó csapatra jellemző" - vélte. "Idén magas szintre jutottunk, és erre a jövőben is szeretnénk építeni."

KAPCSOLÓDÓ CIKK