Társoldalunk:

A Williams idő előtt elengedte Michaelt a McLarenhez

2011.11.02. 11:54

A Williams lehetővé tette korábbi technikai igazgatójának, hogy már az idény utolsó két futamán csatlakozzon a McLarenhez sportigazgatóként.

A Williams korábbi technikai igazgatója, Sam Michael május elején, a csapat történetének leggyengébb idénykezdete után nyújtotta be lemondását. Az istállót tíz év után elhagyó Michael a Szingapúri Nagydíjon vett részt utoljára a Williams munkatársaként, miután kiderült, hogy a 2012-es szezontól a McLaren sportigazgatójaként dolgozik tovább.

Eddig nem volt tisztázott, hogy Michael mikor csatlakozhat a McLarenhez, williamses szerződése alapján ugyanis az is előfordulhatott volna, hogy csak röviddel a 2012-es szezon kezdete előtt, márciusban állhat munkába új csapatánál. A McLaren ezért tárgyalásokba kezdett a szakember korábbi munkaadójával, melynek eredményeképp a Williams beleegyezett, hogy Michael már november elsejétől a wokingi istállónál dolgozzon.

Michael - aki Abu-Dzabiba és Brazíliába már el is utazik a McLarennel - szeptemberben úgy nyilatkozott, hogy nagy segítség lenne számára, ha a Williams még az idény vége előtt elengedné őt. "Ha még az idén eljutnék egy versenyre a McLarennel, megfigyelhetném, hogyan dolgoznak" - nyilatkozta az Autosportnak. "Ez sokkal jobb lenne, hiszen így télen már sok mindent átgondolhatnék a helyett, hogy Melbourne-ben kellene kezdenem."

A Williamsnél közben tovább zajlanak az átszervezések, a napokban a vállalat igazgatótanácsát bővítették két új taggal. Nick Rose a Könyvvizsgáló Bizottság elnöke lesz, Louise Evanst pedig pénzügyi igazgatóvá léptetik elő. Rose komoly pénzügyi tapasztalatokkal rendelkezik az autóipar terén, míg Evans nyolc éve a Williamsnél dolgozik, és többek között hozzásegítette a vállalatot ahhoz, hogy év elején a részvényeit a frankfurti tőzsdére bocsássák.

KAPCSOLÓDÓ CIKK