Társoldalunk:

Hamiltonék kalocsai hímzésben jönnek a Hungaroringre

2011.07.08. 13:38

A McLaren versenyzői különleges, kalocsai hímzéssel díszített overallban ülnek majd autóba a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, a dizájn a Hugo Bossszal közösen hirdetett versenyen született.

Forrás: Hugo Boss

A szemfülesebbek már észrevehették, hogy a McLaren versenyzői idén a szokásostól eltérő, néha egészen vad mintázatú overallokat viseltek az időmérőkön. Nem lesz ez másképpen a július végi Magyar Nagydíjon sem, ahol szombaton magyar népviseletben fognak autóba pattani.

Lewis Hamilton és Jenson Button megszokott, piros-fehér overallját ezúttal ugyanis tetőtől-talpig kalocsai hímzés borítja majd. A csapat még év elején hirdetett közös versenyt az őket évtizedek óta szponzoráló Hugo Bossszal, amelynek keretében a rajongók saját hazai futamukra küldhették be ruhaterveiket. Minden nagydíjra ezek közül választották ki a legjobbnak ítélt dizájnt.

A magyar versenyhétvégére összesen 227 pályamunka érkezett. Ezek közül Kalmár István tervét találták a legjobbnak, aki két belépő mellett egy személyes találkozást is nyert a versenyzőkkel. A pályázók között egyébként nagy népszerűségnek örvendett a virágminta, csakúgy, mint a piros-fehér-zöld csíkos, illetve a piros pöttyös megoldások.