Társoldalunk:

Button körönként fél másodpercet vesztett a KERS miatt

2011.06.26. 16:38

A McLaren nem tudott beleszólni a Red Bullok és Alonso csatájába Valenciában, ahol Buttont a KERS meghibásodása is hátráltatta.

Jenson Button két héttel ezelőtti győzelme után a McLaren érthetően csalódott az Európa Nagydíjon elért eredmények miatt: bár az időmérő után még bíztak a jó versenytempóban, Lewis Hamilton a 4., Button pedig a 6. helyen ért célba.

A csapatfőnök, Martin Whitmarsh a BBC-nek nyilatkozva elmondta, több tényező is hozzájárult ahhoz, hogy Valenciában nem tudtak beleszólni a dobogós helyekért zajló küzdelembe: úgy érezte, a hátsó gumik túlságosan felforrósodtak, és a DRS sem működött olyan jól, mint a Ferrari autóin. Jenson Buttont az is hátráltatta, hogy a verseny felétől nem tudta használni a KERS-rendszerét, ezzel Whitmarsh szerint körönként fél másodpercet vesztett.

"A Red Bull nagyon erős, csalódottak vagyunk, hogy nekünk nem volt olyan versenytempónk, mint nekik. A rajt is rosszul sikerült, mivel ha ezen a pályán valaki forgalomba kerül, nehéz kímélnie a gumikat. Most azon dolgozunk, hogy Silverstone-ban közelebb kerüljünk hozzájuk, hiszen minden pálya más" - mondta Whitmarsh mindössze percekkel a futam leintése után.

Forrás: McLaren


 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK