Társoldalunk:

Fejlesztéseket sürgetnek a McLaren csalódott versenyzői

2011.06.26. 17:21

A valenciai versenyével elégedetlen Lewis Hamilton és Jenson Button szerint az autónak fejlesztésekre van szüksége, Hamilton a silverstone-i tempó miatt is aggódik.

Miután Lewis Hamilton a 4., Jenson Button pedig a 6. helyen ért célba az Európa Nagydíjon, a McLaren versenyzői egyetértenek abban, hogy a csapatnak több új fejlesztést is be kell vetnie a következő futamokon, ha újra a győzelemért szeretnének harcolni.

Bár a rajtnál két helyet veszítő Hamilton viccelődve megjegyezte, hogy ez az eredmény még mindig sokkal jobb, mint amit Kanadában ért el, összességében csalódottan nyilatkozott a futamról. "A rajt nagyon rosszul sikerült, a Ferrarik elmentek mellettem. De különben sem voltunk olyan gyorsak, mint ők, nem vagyok benne biztos, hogy magam mögött tudtam volna tartani őket" - mondta a BBC-nek.

"Úgy gondolom, visszaestünk ezen a hétvégén, vagy talán a többiek fejlődtek" - tette hozzá. "Szerintem a leszorítóerővel vannak gondjaink, főleg a hátsó tengelyre hatóval, hiszen ezzel kapcsolatos fejlesztésünk már hetek óta nem volt. Előfordulhat, hogy a következő versenyen is szenvedni fogunk."

Forrás: AFP

A két héttel ezelőtti, utolsó körben megszerzett győzelme után Button érthető módon unalmasnak találta a valenciai versenyét. "A rajtnál Nico Rosberggel csatázva előbb elveszítettem, majd visszaszereztem a pozíciómat, de utána nem hiszem, hogy láttam más autót az egész futam alatt" - nyilatkozta Button, akinek a verseny második felében a körönként mintegy fél másodperces előnyt jelentő KERS sem állt rendelkezésére.

Button szerint a McLarennek mindenképpen új alkatrészeket kell bevetnie, még akkor is, ha ezzel esetleg a jelenlegi formájukat is kockáztatják. "Szükségünk van néhány fejlesztésre. Keményen kell dolgoznunk, ki kell találnunk valamit - szerintem főleg az aerodinamika terén. Kockáztatnunk kell. A Mercedes jelentős hátránnyal követ minket, viszont mi is nagyon le vagyunk maradva a Ferraritól és a Red Bulltól" - mondta.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK