Társoldalunk:

Alonso: Ha ütközünk, hát ütközünk!

2011.05.29. 22:41

A spanyol akár az ütközést is kockáztatva támadta volna Vettelt Monacóban. A Ferrari kezd lemondani arról, hogy utolérhetik az éllovasokat.

Fernando Alonso a Ferrari idei legjobb eredményét érte el második helyezése révén a Monacói Nagydíjon, de még több pontot szerezhettek volna, ha Felipe Massa nem csapódik az alagút falának a Lewis Hamiltonnal történt ütközést követően. A Scuderiának ezúttal reális esélye volt arra, hogy legyőzze Sebastian Vettelt, de végül csak megszorongatni tudták a címvédőt. Alonsónak a verseny utolsó szakaszában lett volna esélye az előzésre, hiszen 18-cal kevesebb kör volt a gumijaiban, mint Red Bull-os ellenfelének. A spanyol pechére azonban Vitaly Petrov balesete miatt éppen akkor szakították meg a futamot, amikor Vettel tempója kezdett jelentősen romlani, így nem tudta kihasználni a jobb tapadásból származó előnyét.

Alonso a verseny utáni sajtótájékoztatón nem hagyott kétséget afelől, hogy mindenképpen megpróbálta volna az előzést: "Úgy vélem, (Vettel) főleg a pálya középső és utolsó szektorában szenvedett a kopott gumikkal. Természetesen próbálkoztam volna, nem volt vesztenivalóm. Nem én vezetem a világbajnokságot, nyerni szeretnék, és ha ütközünk, hát ütközünk."

A nagy csata végül elmaradt, Vettel az újraindítás utáni körökre friss szuperlágy gumikat kapott, és mivel nem hibázott, Alonsónak esélye sem volt az előzésre. A kétszeres világbajnok azonban a 2. hellyel is meg volt elégedve: "Nagyon boldog vagyok, a csapatnak nagy szüksége volt erre az eredményre az elmúlt hetek nehézségei után. Hét nappal ezelőtt Barcelonában másfél perccel voltunk lemaradva a győztestől és leköröztek bennünket. A mostani hétvége sokkal jobban alakult, ez jó motiváció a srácoknak."

Forrás: Ferrari
Nagy öröm: a Ferrari dobogóra állhatott Monacóban. Barcelonában még lekörözték őket.

Alonso ugyanakkor utalt arra is, hogy a világbajnokság szempontjából egyre kilátástalanabb a Ferrari helyzete: "Ez nem egy szokványos pálya, az itteni eredményekből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket, hiszen Monacóban mindig egészen más forgatókönyv szerint alakulnak az események. Csökkentenünk kell a lemaradásunkat az élbolyhoz képest: Kanadában érkezik néhány frissítés az autónkhoz, reméljük, hogy hasznosnak bizonyulnak majd." A spanyol ugyanakkor elismerte, hogy kezd túlságosan nagy lenni a lemaradásuk a pontversenyben.

Hasonlóan vélekedett a Ferrari esélyeiről Stefano Domenicali csapatfőnök is: "Egyértelmű, hogy a pilóták és a konstruktőrök versenyében is egyre nehezebb a helyzetünk, de nem adjuk fel: a következő két futamon elméletileg versenyképesnek kell lennünk, aztán a nyári szünet előtt meglátjuk, hogyan állunk." Elképzelhető, hogy Domenicali nyilatkozatának utolsó fele arra utal, hogy Maranellóban lassan lemondanak az idei szezonról, és ha belátható időn belül nem javulnak, inkább minden energiájukat a 2012-es autóra összpontosítják.

Felipe Massának szintén lett volna esélye a pontszerzésre, de a Lewis Hamiltonnal történt ütközése megakadályozta ebben: "Nagyon csalódott vagyok, hogy így fejeződött be a versenyem. Hamilton a Loews kanyarban próbált megelőzni, ahol erre semmi esélye nem volt. Nekemütközött és nekilökött Webbernek, ezután az autómat nem lehetett rendesen irányítani, ezért is tudott bejönni mellém a belső ívre az alagútban. Ez volt az oka annak is, hogy kisodródtam a poros részre és nekicsapódtam a korlátnak."

Forrás: Ferrari
Massa falnak ütközött a Hamiltonnal történt ütközést követően

Massa úgy vélte, akár a 4. helyet is megszerezhette volna, ha a verseny elején nem ragad be a meglehetősen lassú Nico Rosberg mögé. Ezzel kapcsolatban érdekes információval szolgált Pat Fry, a Ferrari kasztniért felelős szakembere, aki elárulta, hogy a futam első felében az FIA szoftvere valamilyen okból nem engedélyezte Massa autóján az állítható hátsó szárny, a DRS aktiválását.

KAPCSOLÓDÓ CIKK