Társoldalunk:

A Ferrari időt kér a javuláshoz

2011.05.28. 14:32

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali szerint a személyi változások nem fogják azonnal éreztetni a hatásukat az alakulat teljesítményében.

A Ferrari vártnál gyengébb szezonkezdete miatt a Spanyol Nagydíj után átalakították a csapat szervezetét: Aldo Costa technikai igazgató lemondott pozíciójáról, a kasztni felelősévé a korábbi vezető versenymérnököt, Pat Fry-t nevezték ki. Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke pénteken beszélt róla, hogy mit várnak az átszervezéstől: szerinte időbe telik majd, amíg a változások a csapat pályán mutatott teljesítményében is éreztetik hatásukat.

"Senki se számítson arra, hogy néhány nap alatt megváltozik a helyzet. Javítanunk kell a munkamódszereinken, másképp nem lehet előrelépni" - mondta Domenicali. Utalt arra is, hogy az átszervezés főleg a 2012-es versenyautó fejlesztésére lesz hatással: "Az autó tervezése során igyekszünk bizonyos szempontokat előrébb helyezni a fontossági sorrendben, illetve próbálunk új koncepciókat alkalmazni. A hatékony munka érdekében a lehető leghamarabb meg kellett tennünk a szükséges lépéseket." Domenicali azt is elmondta, hogy nem volt könnyű meghozni a Costával kapcsolatos döntést: "Érzelmi szempontból nagyon nehéz volt, hiszen hosszú évek óta dolgoztunk együtt."

Az olasz beszélt arról is, hogy a Ferrari terveiben nem szerepel valamelyik ismert szakember leszerződtetése a műszaki részleg élére: "A célunk egy stabil csapatszerkezet kialakítása, ezért a vezető pozíciókkal kapcsolatban nem került szóba a változtatás lehetősége." Domenicali ezzel arra is utalhatott, hogy saját pozíciója a csalódást keltő eredmények ellenére nincs veszélyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK