Vágólapra másolva!
Könnyen lehet, hogy a Forma-1-es Német Nagydíjon, Hockenheimben eldőlt az idei világbajnokság sorsa. A sokáig fölényesen vezető Kimi Räikkönen McLarenje valamivel féltáv után megadta magát, így a győzelem a pontversenyt eddig is lazán vezető Fernando Alonso ölébe hullott. Második az utolsó helyről rajtolt Juan Pablo Montoya lett, míg harmadikként Jenson Buttont intették le. A hazai közönség előtt szereplő Michael Schumachernek csak az ötödik hely jutott, Giancarlo Fisichella az utolsó előtti körben előzte meg a hétszeres világbajnokot.

Fotók Hockenheimből

A technikai sportág attól technikai sportág, hogy bármi megtörténhet benne, így elméletileg Kimi Räikkönen is lehet még világbajnok. Mégis, talán nem vállalunk túl nagy kockázatot azzal, ha kijelentjük: a Német Nagydíjon aratott győzelmével Fernando Alonso megnyerte a 2005-ös Forma-1-es világbajnokságot.

Pedig a hockenheimi viadal egészen féltávig úgy alakult, ahogy Alonso első számú üldözője, Kimi Räikkönen elképzelte, a mezőny egyértelműen leggyorsabb autójával magabiztosan haladt az élen. Ám ez a bizonyos leggyorsabb autó megbízhatónak kevéssé nevezhető, a 35. körben ismét megadta magát a finn pilóta alatt, így a spanyol vb-éllovas erőlködés nélkül növelte 36 pontosra előnyét.

A McLarennek ezúttal a váltója mondott csütörtököt, de wokingi azért így is felállhatott a dobogóra. Juan Pablo Montoya az utolsó helyről vágtatott előre a másodikig, azaz ha nincs szombati hibája, akár nyerhetett is volna.

A sportban azonban nincs ha, így azon is felesleges elmélkedni, mi lett volna akkor, ha Schumachernek nincsenek gondjai a Bridgestone abroncsokkal. Voltak, így a visszafordítónál a harmadikként célba ért Jenson Button, valamint az utolsó előtti körben Giancarlo Fisichella is megelőzte, így csak az ötödik helyet szerezte meg a hazai közönség előtt.

A másik Ferrariban ülő Rubens Barrichello sokkal rosszabbul járt, neki Christian Klien látta el a baját, ráadásul kétszer is, ugyanott. A brazil végig szenvedve csak tizedik lett, volt már jobb versenye is. Örülhet a hetedik David Coulthard és a minardis Christijan Albers is, utóbbi 13. lett, sokakat megelőzve. Így többek között a kanadai Jacques Villeneuve-öt is, aki körül Hockenheimben folyamatosan forrt a levegő.