Társoldalunk:

Schumacher: Hátrafelé haladunk

2005.07.11. 11:41

Michael Schumacher a vasárnapi Brit Nagydíjon ismét alárendelt szerepet játszott, csupán a hatodik helyet szerezte meg. A hétszeres világbajnok elégedetlen autójával, amelyre a következő, Német Nagydíjra új aerodinamikai csomagot tesznek fel. Frank Tamás, Patrick Friesacher menedzsere ultimátumot kapott Paul Stoddart Minardi-főnöktől, amennyiben nem érkeznek meg az ígért pénzek, az osztrák repül.

Régóta nyilvánvaló, hogy a Ferrari az idei szezont nagyon elszúrta, Michael Schumacher hiába reménykedik, idén szinte biztosan nem lesz újból világbajnok. A hétszeres első az előző, Francia Nagydíjon ugyan dobogóra állhatott, de a győztes Fernando Alonso kis híján lekörözte, s ugyanez történt vele vasárnap Silverstone-ban is. Azzal az aprócska különbséggel, hogy ezúttal csupán a hatodik helyet tudta megszerezni, amellyel mindössze három pontot kasszírozott a világbajnoki összetettben.

"Értéktelen ez a hatodik hely" - nyilatkozta Schumi elkeseredetten a futam után. "Ha vetünk egy pillantást a köridőkre, egészen elkeserítő a helyzet, pedig én tényleg úgy érkeztem Silverstone-ba, hogy még megszerezhetem a vb-címet. Őszinte leszek: most úgy vélem, nagyon-nagyon messze van tőlem az első hely. Az utolsó versenyek alapján sajnos úgy tűnik, hátrafelé haladunk ahelyett, hogy utolérnénk a konkurenciát."

Schumacher saját bevallása szerint "nagyszerű kilátásokkal" készülhet tehát hazai versenyére, a jövő vasárnap esedékes Német Nagydíjra. Egyetlen reménye, hogy a Ferrari addigra előáll egy új aerodinamikai csomaggal, amellyel a várakozások szerint tartani tudja majd a lépést Alonsóékkal. "Nagyon bízom benne, hogy valóban közelebb tudok kerülni az első helyhez. Akik ismernek, tudják, sosem adom fel, így csak azt ígérhetem a német közönségnek, hogy csúszni-mászni fogok a hockenheimi pályán."

Schumi lemondott a címvédésről
Lemondott a címvédésről a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, írta az MTI a német dpa hírügynökségre hivatkozva. "Nincs már esélyem az elsőségre. Meg sem közelítjük a konkurens Renault vagy McLaren-Mercedes szintjét, sőt, a lassú fejlesztés miatt egyre távolabb kerülünk tőlük" - jelentette ki a Ferrari 36 éves klasszisa, hozzátéve: nem az éllovas Fernando Alonsóval szembeni 34 pontos hátrány aggasztja, hanem az autók siralmas teljesítménye. Ami a várakozáson aluli szereplés okait illeti, a német pilóta is tanácstalanul áll a történtek előtt: "Ha tudnám, azonnal megmondanám a mérnököknek. Annyi biztos, hogy miután tavaly viszonylag hamar megnyertük az egyéni és a konstruktőrversenyt, nem használtuk ki az időt a 2005-ös felkészülésre. Ráadásul a Bridgestone gumiszállító sem állt feladata magaslatán." Schumacher mindazonáltal nem tört le, mondván: 1996-os érkezése óta a Ferrari átélt már nagyobb válságokat is.

"Csak annak örülhetünk, hogy megbízható autóink vannak" - összegzett Jean Todt csapatfőnök. "Sejtettük, hogy csak a pontszerzés lehet a célunk, egyszerűen nem tudjuk felvenni az élmezőny tempóját." Ross Brawn technikai igazgató is tanácstalan: "Azon kívül, hogy Trulli megint feltartotta Michaelt, nem volt konkrét problémánk. Lassúak voltunk és kész" - értékelt Brawn.

Trullival egyébként nemcsak Schumachernek, hanem a végső győztes Juan Pablo Montoyát üldöző Fernando Alonsónak is meggyűlt a baja. A spanyolt hosszú másodpercekig feltartotta az olasz, a vb-éllovas mégsem őt, hanem a pályabírókat okolta az eset miatt. "Nem Jarno hibája volt" - ismerte el sportszerűen Alonso. "Ha az illetékesek nem lengetik a zászlókat, honnan tudja szerencsétlen, hogy én éppen a győzelemért harcolok?"

Montoyának is akadtak gondjai a kék zászlós emberekkel, a kolumbiai borzalmasnak nevezte a pályabírók működését. "Már ordítottam a csapattal a rádión, hogy csináljanak valamit, megígérték, szólnak Charlie Whiting versenyigazgatónak" - emlékezett Montoya. "Mondjuk, ezután sem történt semmi, úgyhogy én is jó pár másodpercet vesztegettem el." A hazai közönség előtt versenyző Jenson Button szerint is "szörnyű" volt a helyzet. "Nem úgy lengettek, mint máshol, ám ebből kár nagy ügyet csinálni: mindenkinek ugyanolyan rosszul integettek" - bölcselkedett a BAR angolja.

Buttonról egyébként sokat beszéltek a hétvégén, az egyik brit bulvárlap szerint ugyanis jövőre a Ferrarinál folytatja a pályafutását. Ő maga ezt határozottan cáfolta, mi több, kijelentette, csakis olyan együtteshez hajlandó igazolni (szeretettel várja a Williams is), amelynek jövőre reális esélye lesz a világbajnoki cím megszerzésére. "Ha a Ferrari jövőre is gyengélkedni fog, semmi értelme odamennem, nem igaz? A legjobb csapathoz szeretnék menni, tökmindegy, mi a neve." Világos beszéd, jövőre ráadásul mehet, amerre lát, hiszen BAR-os szerződése kimondja, csak akkor kell az istállónál maradnia, ha a Magyar Nagydíjat követően rendelkezik a világbajnokság éllovasának pontjainak 75 százalékával. Ez márpedig biztosan nem fog összejönni.

Zajlik az élet a Minardinál is, Paul Stoddart csapatfőnök ultimátumot adott Frank Tamásnak. A Patrick Friesacher ügyeit intéző menedzser egyelőre nem tudta előteremteni a szponzorpénz aktuális részletét, így elképzelhető, hogy a Német Nagydíjon már a holland Robert Doornbos ül Friesacher autójába. "Minden Minardi-sofőrnek ki kell nyitnia a pénztárcáját" - mondta Stoddart az ORF-nek. "Aki nem fizet, nem is vezet." Frank bízik a gyors megoldásban. "Remélem, találunk egy olyan variációt, amellyel Patrick végigversenyezheti az idei szezont" - idézte a menedzsert az APA osztrák hírügynökség.

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK